„Az itt közölt esszék és kritikák 2006 és 2012 között az Élet és Irodalom különböző rovataiban jelentek meg”, írja Kelemen, majd hozzáteszi: „Az írások egyik fele önálló, elemző tanulmánynak fogható fel, másik fele pedig afféle olvasónapló”. Továbbá ezek a – túlnyomórészt filozófiai tárgyú kötetekről szóló – recenziók mintegy „végigkísérték, s egy sajátos szempontból talán némileg tükrözték is elmúlt éveink történetét”.

S a rövid gondolatmenet kesernyés lezárására is csupán egy mondatnyit kell várnunk: „Meglehet, a legjobbat (tükrözték) abból, amit élnünk adatott: volt módunk szép, maradandó és tanulságos könyveket olvasnunk.” Legyen bár az Ex libris afféle olvasónapló, ahogy a szerző szerényen jellemzi a munkáját, a tanulságok messzire vezetnek. (És e tanulságokat Kelemen nem rágja az olvasó szájába, szerencsére mi sem áll távolabb tőle az erőszakos igehirdetésnél.) A legfontosabb: a filozófia nem hittitok, és nem szakemberek világtól elzárt bölcsessége.

A kulturális nyilvánosság akkor működik jól, ha a résztvevők odafigyelnek a formálódó filozófiai életművekre – legyen szó akár filozófiatörténészekről, akár a kortárs (kontinentális és analitikus) szakfilozófiai viták résztvevőiről. A magyar filozófia minden ellenkező híresztelés dacára igencsak jó teljesítményt nyújtott az elmúlt évtizedben; az Ex libris ennek gyümölcseit veszi számba és mutatja be az olvasónak.

Méghozzá utolérhetetlen profizmussal. A szerző pontosan tudja, hogyan kell egy összetett filozófiai probléma érdekfeszítően bonyolult megoldását ígérő kötet gondolatmenetét néhány világos bekezdésben rekonstruálni. Úgy, hogy az olvasó ne pusztán intellektuális izgalmat érezzen, hanem azt is megértse: ezek a kérdések végső soron a saját kérdései.

Kelemen János: Ex libris. Áron Kiadó, Budapest, 2015 216 oldal, 1680 Ft