Amikor Böhm Dániel hangmérnököt és kollégáit először megkeresték a török hegyekben játszódó, dokumentarista stílusú film készítői, nemcsak az derült ki, hogy a film eredeti, forgatott hangja elveszett, de a szinkronok mellett a természeti környezet összes atmoszférahangját és zörejeit is a semmiből kellett újraépíteni. A film Kisázsia komor hegyei között játszódik, a főszereplő Mehmed érctelérek után kutat, és ebből próbálja eltartani a családját. Mivel ez nem nagyon sikerül, egyetlen tehenükkel utolsó esélyként beneveznek a távoli város sajátosan török bikaviadalára, de vesztenek...

Amatőr szereplők, a nyomor számunkra egyszerre ismeretlen és ismerős bugyrai, amit mégis valami belassult, természetközeli nyugalom leng be – ezt a világot korábbi török filmekből már ismerhetjük, és hogy ezúttal némi hepiendet is megelőlegezzünk, a Kalandar hidege című film legutoljára novemberben, a Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon nyert. De addig még hosszú és körülményes út vezetett. A film hangja elveszett: az isztambuli stúdiót vágás közben rabolták ki, a számítógépekkel együtt elvitték a film rögzített hangját is. A dokumentarista film ráadásul amatőr szereplők rögtönzött párbeszédeiből állt össze, olyan hangkörnyezetben, ahol emberek és állatok élnek együtt, négy évszak hangjait kell érzékeltetni, úgy, hogy közben folyamatosan esznek, követ törnek vagy ropog a tűz...

A filmmentésre felkért magyar csapatnak tehát több tételben és párhuzamosan kellett újraépítenie a film akusztikai világát.

Először az amatőr szereplők összes párbeszédét kellett rekonstruálni a kamera mikrofon által rögzített, és szinte csak véletlenül megmaradt hangfoszlányokból, és ezt utólag összeollózni a rendező által diktafonnal felvett szavakból.

Kókuszdióba lehelték a bikák hangját

Majd jött a különleges hegyi atmoszférák újrateremtése. Ezen másfél hónapig dolgozott Potári József és a film ,,zörejbrigádja" Ferenczik Áronnal (amúgy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című, nagy sikerű magyar játékfilm főszereplőjével) az élen, a végső keverésnél pedig Lukács Ferenc hollywoodi tapasztalata is sokat segített. De hogyan lehet nyáron egy pasaréti stúdió udvarán különféle hóhangokat előállítani, és milyen hangon nyalogatja egy tehén frissen született borjúját?

Sok kísérletezéssel. A hóhoz például lisztet használtak mindenféle mással összekeverve: a jeges hó hangjához nagy szemű só kell, a ropogóshoz keményítő, esetleg újságpapír, de végül egy Amerikából érkezett csomag béléséül szolgáló műanyag golyócskák segítettek a legtöbbet. De a megfelelő hangok előállításához csákányoztak, téptek füvet, törtek követ és megettek sok kiló almát és banánt is, egy ­autentikus tehénfejés hangjaihoz pedig végül nem gumikesztyűk segítettek, hanem egy cumisüveget kellett megfejni.

A szakmában azt mondják, egy filmhang akkor lesz jó, ha a néző nem figyel rá, nem tűnik fel neki, hogy valami nem odavaló. Mivel utólag senki nem furcsállotta a hangokat, a magyar csapat beugrása jól sikerült, „eredményesen csaltak". Az pedig külön büszkeség, hogy Musztafa Kara filmje végül A kategóriás filmfesztiválokon is díjakat nyer.