Egyedüli ötlet Európában és lehet, hogy önt is szórakoztatta már

A vándorcirkuszokhoz hasonlít a rendszer, az ötletet mégsem onnan eredezteti Sipos Kornél filmproducer, aki saját saját filmjein tapasztalta meg a vetítőhelyek jelentette korlátokat. Budapesten 170 moziterem is van, vidéken viszont alig 70 működik.

A sorozatos mozibezárásokat a technológia változása okozta az ­online filmletöltések terjedése mellett. A 35 milliméteres filmtekercsek vetítésére alkalmas gépek elavultak, a digitális technikához új berendezéseket kellett volna vásárolni, de kistelepüléseken nincs annyi néző, amennyi heti hét napon át a napi háromszori vetítésre elegendő lenne. Így született meg a mozitérképen fehér foltot jelentő környékeket bejáró Mozgó Mozi ötlete: a kultúrmisszióként felfogott magánvállalkozás a kisebb-nagyobb településekre helybe viszi a legújabb filmeket és a népszerű régiket.

Az éppen két éve, 2014 augusztusában indult vándorvetítőkkel kezdetben 22, ma már 81 település áll szerződésben: ezeken a helyeken a helyi művelődési házba, bezárt moziterembe vagy vetítésre alkalmas terembe viszi el a 3D-s filmvetítésekre is alkalmas technikát, és a háromféle méretű, akár 8×5 méteres mozivásznat is a csapat. Sipos Kornél, a Mozgó Mozi Kft. alapító tulajdonosa szerint körülbelül 120-140 olyan település van Magyarországon, ahol volt valaha filmszínház, illetve ahol vélhetőleg van annyi néző, amennyiért érdemes oda menni. Egyelőre átlagosan félházas vetítéseket tartanak, ezt a 80-450 fős termekre kell érteni, a népszerűségi toplisták vidéken a köztévék és a két nagy kereskedelmi tévé, az RTL és a TV2-ben beharangozott filmeket tartalmazzák. Óriásplakátokra és újsághirdetésekre a szűkös büdzsével dolgozó mozgó mozisoknak egyelőre nincs pénzük, a filmforgalmazók meg csak a nagyobb vidéki városokra koncentrálnak, azokra, ahol a plázamozikba tömegeket lehet bevonzani.

Az Európában (állítólag) egyedülálló ötletnek számító Mozgó Mozival száz település vezetősége kötött már stratégiai megállapodást, így a cég potenciálisan egymillió embert ér el, ez egyre komolyabb partnerré teszi a nagy filmforgalmazók számára is. Mint Sipos Kornél elárulta, úgy számolnak, hogy év végére megvehetik a második mikrubuszt és a hozzá szükséges felszerelést, mert máris vannak olyan települések, ahová kéthetente is visszatérhetnének, lenne annyi néző. A mozielőadások népszerűsítése érdekében azonban nem tehetik meg, hogy ne keressenek új helyszíneket is, felépítve saját majdani ­közönségüket. A mozgóképszínházi előadásokhoz büfé is dukál, ahol a popcorn és a papírpoharas kóla nem hiányozhat a kínálatból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.