Kirándulás a zászlóerdőben
A zászlók, lobogók egy közösség vagy nemzet hovatartozásának, összekovácsolódásának legfontosabb szimbólumai. Már az őskorban fontos részei voltakaz emberek életének: az ősközösségi társadalmakban használt totemek és különböző rituálék tekinthetők a zászlók elődeinek, melyek már akkor is a csoporthoz tartozást jelképezték.
A zászló mai alakja a Távol-Keletről származik, Európában az ókori rómaiak használtak először lobogókat. Ezek általában rúdra erősített vörös, lángnyelv- alakú vászondarabok voltak, amelyekre különböző motívumokat festettek, és a csatákban a sereg élén hordozták őket. A vörös szín nem véletlen: a római mitológiában a tűz istenét a vörös színnel, láva alakjában feltörő jelenségként ábrázolták, a villámokat pedig az isteni tűzként jelenítették meg.
A középkorra egész Európában elterjedtek a zászlók. Minden esetben valamilyen jelkép, eszme hordozóivá váltak, és végig kísérték az emberiséget a történelem rögös évszázadain- akár áldozati, akár harci zászlóról vagy nemzeti lobogóról volt is iszó. Olyan nagy tiszteletben tartották őket, hogy megbecstelenítésükért komoly büntetés járt: kiközösítéssel, testi fenyítéssel, sőt halábüntetéssel torolták meg.
Minden egyes zászló mérföldkő: egy nép, egy közösség életének állomásait, történelmének dicső és borús korszakait szemlélteti. Az összetartozás jelképei és művészi munkák egyaránt: elkészítésüket, feldíszítésüket különleges odafigyeléssel végezték, az elkészült lobogókat nagy tiszteletben tartották. Ezek a történelmi lenyomatok láthatóak a bánáti zászlótörténeti vándorkiállításon, mely március 14-től a makói József Attila Múzeumban tekinthető meg.
A március 14-én, szombaton 16 órától kezdődő kiállítás-megnyitón dr. Kovács Kálmán, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke és Dan Leopold Ciobotaru, a temesvári Bánát Múzeum igazgatója köszönti a megjelenteket, majd M-Kiss Hédy textilművész nyitja meg a tárlatot.