Grósz Károly szelleme is kiszabadult a palackból

"A párt egyelőre az alkalmas pillanatot várja. Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter a múlt hónapban kijelentette, hogy jövőre és 1990-ben az új törvények és az új alkotmány lehetővé teszik nyugati stílusú pártok tevékenységét, de azóta Grósz már kijelentette, hogy nem fogják engedélyezni szocializmusellenes pártok működését."

Az idézet huszonegy éves, az MTI 1988. december 9-i bizalmas közleményeinek egyikéből származik. Nem az a legfontosabb, milyen eredménnyel jártak Grósz et. és a párt törekvései, ezt nagyjából lehet sejteni azért - hanem hogy egyáltalán olvasható a jelentés. December 8-tól a Magyar Távirati Iroda honlapján  elérhetők, kereshetők, böngészhetők ugyanis a közszolgálati hírügynökség huszadik századi anyagai - legalábbis nagy részük. A hatalmas állományban való eligazodást korszerű keresőszoftverek segítik.

- Három közintézmény példaszerű együttműködésének eredményeként valósult meg - utalt a Nyitott Archívumok elnevezésű projektre Vince Mátyás, az MTI elnöke a szolgáltatás keddi sajtóbemutatóján, amelyen részt vett Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), és Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgatója is. A hírügynökség mellett ugyanis a két jelentős közgyűjtemény munkatársai is részt vettek a munkában, hiszen az MTI dokumentumait nem csupán a távirati irodában lehet megtalálni. Az anyag legnagyobb részét, a kőnyomatos és mikrofilmes dokumentumokat a levéltár és a nemzeti könyvtár őrzi.

Egy tavalyi kormányhatározat 100 millió forintos céltámogatást rendelt az MTI eddig nem digitalizált anyagainak feldolgozásához. Erre már csak azért is szükség volt, mert az 1881 óta működő hírügynökség több mint száz éven át, 1987 végéig papíron rögzítette a napi eseményeket. A MOL-nál az állományvédelmi előkészítés után végzett munka során mintegy 710 ezer oldalt digitalizáltak, az OSZK pedig maga gondoskodott a dokumentumok "korszerűsítéséről".

Öt különböző korszak hírei érhetők el online ezentúl: az 1887 és 1919 közötti anyagok töredékesen vannak csak meg, az 1920-1940-ig terjedő időszak, valamint az 1945 és 1949 közötti esztendők MTI állománya már teljesebb. Böngészhetők továbbá az 1956-os anyagok, és az 1988 és 2005 között kibocsátott hírek, közlemények egésze is rendelkezésre áll. És nem csak a sajtónyilvános hírek, tudósítások, hanem a bizalmas jelentések is. Az érdeklődők az MTI 13 millió darabos fotóarchívumának egy részét is ingyenesen böngészhetik: most még "csak" húszezer kép érhető el, jövőre ezt a számot hetvenezerre szeretnék feltornászni.

 

Budapest, 2009. december 8.
Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda (MTI) Zrt. elnöke egy kivetítő mellett állva sajtótájékoztatót tart az Európa Hajón; az MTI a Nyitott archívumok projekt keretén belül elérhetővé tette XIX-XX. században kiadott hírei
Budapest, 2009. december 8. Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda (MTI) Zrt. elnöke egy kivetítő mellett állva sajtótájékoztatót tart az Európa Hajón; az MTI a Nyitott archívumok projekt keretén belül elérhetővé tette XIX-XX. században kiadott híreinek egy részét az interneten. A nemzeti hírügynökség a hírek digitalizálását egy erre a célra juttatott kormányzati támogatásból finanszírozta. A 2009. december 8-tól ingyenesen elérhető adatállományban való tájékozódást, keresést korszerű keresőszoftverek segítik. MTI Fotó: Illyés Tibor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.