A helyszín a Mafilm Róna utcai stúdiója. Párás meleg van, mint a fürdőben – és ezzel az első megállapítással nem is jártunk messze a valóságtól, hiszen konkrétan Sándor Pál rendező vezetésével Mohai Tamás, Martinovics Dorina, Gáspár Sándor, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, ifj. Vidnyánszky Attila, Gonzales Jázmin és Végh Péter pancsol egy zöld falú medencében.

Rudolf Pétert lázba hozza egy kosztümös film, akkor is, ha víz alatt forgatják Teknős Miklós / Népszabadság

Épp két felvétel között van a stáb. Néhány perccel korábban még mindenki száraz volt, és egy szekérdíszletben ült. Ezt egy daruval emelték be a medencébe, hogy az operatőrök Garas Dániel vezetésével víz alatti felvételeket készítsenek arról, hogy egy szekérnyi ember, pontosabban a történet szerint egy csapat vándorszínész, elmerül.

Ez a sztori kalandfilmes része – tudtuk meg Rudolf Pétertől, aki a most elázott stáb tagjaként már fürdőköpenyben állt rendelkezésünkre. A cselekmény szerint a társulatnak egy folyón kell átkelniük, amelyért, mivel nem nemesemberekről van szó, fizetni kéne, de a kocsis ezt nem bírja idegekkel és belehajt a vízbe. Mindeközben a történet lényege, hogy az együtt törekvő művészek (a vágyuk, hogy bekerüljenek egy kőszínházba) hogy árulják el egymást, ki mennyire marad tisztességes – tehát arról van szó, hogy milyenek vagyunk, mi, emberek.

„Az egyetemes igazságok mellett, a kosztümös filmek esetében lázba jövök, bölcsészként és színészként egyaránt” – nevet Rudolf Péter. A hivatalosan kiadott mondat szerint egyébként az 1800-as évek első felében játszódó kosztümös „road movie” egy színtársulat külső és belső utazásának humorral és iróniával átszőtt története, ennél többet pedig most részletekbe menően senki sem szeretett volna az orrunkra kötni.

Sándor Pált az árulás is érdekli Teknős Miklós / Népszabadság

– Az, hogy megteremtek egy világot a vásznon, katapultációs pont – mondta lapunknak Sándor Pál.Hozzátéve: igazából a hat-nyolc ember kényszerű együttléte érdekli, a barátságok, a szerelmek és persze az árulás. Ugyanakkor olyan képességű emberekről szól a mese, akiknek élete célja, hogy adjanak a többi embernek.

„Olyanok,mint a filmrendezők” – húzza alá a rendező nevetve. Az 1800-as évek megidézése elsősorban a vizualitás szintjén történik majd meg. Ahogy Sándor Pál fogalmaz, majd biztos kap majd a pofájára a kritikusokról, mert a szöveg, a párbeszédek szintjén nem archaizálnak. A történet egyetemes lesz, a helyszín sem lesz majd egyértelműen behatárolható – saját világot teremtettek.