Kinél lesz az erő?

A mozipiacot csak ötmilliárd dollár feletti évi bevétellel lehet vezetni. A nagy amerikai filmgyárak kiélezett harcát mutatja, hogy minden évben másik szedi be a legtöbb pénzt. Az idén a Universal már júliusban túllépte a bűvös határt.

A Universal a bevételek tekintetében eddig minden rekordot megdöntött, ráadásul ezt a tény már jú lius ban bejelenthették. A számok magukért beszélnek: a bevételeik már ekkor túllépték az ötmilliárd dollárt, erre eddig egy stúdió sem volt képes ilyen gyorsan.

Jön a Star Wars 7
Jön a Star Wars 7

Hiszen az éves bevételi listát 2011-ben a Paramount vezette 5,17 milliárddal, 2013-ban a Warner Bros. 5,04 milliárddal, tavaly a 20th Century Fox 5,52 milliárdos bevétellel volt a legsikeresebb stúdió. Ez utóbbi az idén például a Fantasztikus négyes bukása miatt igencsak lemaradt a versenyben. Az eset érdekessége, hogy a Universal a versenyt rizikós filmekkel, nyerte meg, a korai elemzések szerint még az élmezőny közelében sem kellett volna lennie.

A címeik között nem volt sem szuperhősprodukció, sem éppen véget érő misztikus vagy sci-fi sorozat, mint Az éhezők viadala vagy A beavatott. Szóval meg lehet élni a piaci trendekkel szemben, sőt meg is lehet változtatni azokat. Számos tengerentúli szaklap foglalkozik a napokban is a jelenséggel, de igazából nincs egyértelmű magyarázat azon túl, hogy a Universal mázlista, és minden egyes filmje az elvárások felett teljesít.

A sikerben személyesen többen is osztoznak: a Halálos iramban 7 és a Jurassic World forgatására még Adam Fogelson adta ki az engedélyt (lehet, hogy nem kellett volna 2013-ban meneszteni őt?). Az új vezér, Donna Langley szerződtette viszont a stúdióhoz A szürke ötven árnyalatát és a szintén sokat hozó Minyonokat. Jól érezték, hogy éppen ezek a filmek lesznek az idén a befutók.

Pedig előzetesen a szakma inkább úgy látta, hogy a Disneynek áll a pálya. Eredetileg a Bosszúállók: Ultron kora című filmtől várták a legtöbbet (hozott is 1,4 milliárd dollárt), az Agymanók is elért 700 milliót, a Hamupipőke és a Hangya sem teljesített rosszul a pénztáraknál, úgyhogy a cég teljesíti a tervet, ettől még a Universal előnye behozhatatlan. Jön még tőlük a velencei filmfesztivált nyitó, az izlandi Baltasar Kormakur rendezte Everest és a szintén ott debütáló, a friss Oscar-díjas Eddie Redmayne-nel, továbbá Alicia Vikanderrel erősített The Danish Girl.

Mindkettő Oscar-esélyesnek számít már látatlanban is. Ugyanakkor hátra van még két bombasiker, amelyik más gyártónak hoz majd pénzt. Az egyik a Sony James Bondja. A világ legelegánsabb titkos ügynöke októberben tér vissza a mozikba (Európában és nálunk, Amerikában csak november elején), és az előzetes alapján bitang jó kaland vár majd a nézőkre. A Spectre című epizódot ismét Sam Mendes rendezi, és úgy néz ki, hogy egyrészt visszatér a gyökerekhez – a cím a Fleming-regények III. világháborúra spekuláló terrorszervezetére utal –, másrészt kifejezetten sötét és drámai fordulatokra lehet számítani.

 

Az őszi-téli szezonban még a sötét hatalom elleni küzdelemtől várják a bevételt. Jön a Daniel Craig alakította James Bond és a Star Wars 7
Az őszi-téli szezonban még a sötét hatalom elleni küzdelemtől várják a bevételt. Jön a Daniel Craig alakította James Bond és a Star Wars 7

Mindenesetre a magas bevételek életmentők lehetnek a Sonynál, mivel a cég viszont vergődik idén: a két legsikeresebb produkciójuk A Pláza ásza Las Vegasban (ez el sem jutott a magyar mozikba) és a csaknem nézhetetlen Pixel (az egyre kínosabb Adam Sandlerrel a főszerepben). Minden élő rekord megdöntését az új Star Warstól várják. December 18-án mutatják be az egész világon (nálunk is): ahogy mondják, „a karácsony egyetlen konkurense lesz”.

Amerikai értesülések szerint az egész Csillagok háborúja-franchise-t újraindító Az ébredő Erő bemutató hétvégéjétől 615 millió dolláros bevétellel számol a Disney. Az idei rekorder eddig a Jurassic World volt 524 milliós kezdéssel. Augusztus vége van, de már ott tartunk, hogy ha a hetedik rész nem dönt meg minden létező rekordot, akkor a film elmarad a várakozásoktól.

Minyonok: 284 millió

Magyarországon a Minyonok tartja a legjobb nyitóhétvége-rekordot: 284,3 millió forintot gyűjtött négy nap alatt. Nézőszám tekintetében még mindig a Star Wars III. rész, A Sithek bosszúja vezet, 244 440-en nézték meg a csütörtöki bemutatótól vasárnap estig. Egyszóval a Star Warsnak a Star Warst kell lenyomnia. Vannak valakinek kétségei?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.