Kínai utazólemez

Október 16-án, csütörtökön este nyolc órakor a Millenáris Teátrumban mutatja be Both Miklós Kínai utazólemez című albumát, amely nemcsak egy egyedülálló zenei gyűjtőmunka végeredménye, nem csupán Both kínai utazásainak, az őt ott ért zenei hatásoknak a lenyomata, hanem zenei, képi és intellektuális utazás is egyben a hallgató számára. A koncert különlegessége, hogy a Both Miklós Folkside együttesen kívül fellépnek azok a Kínából érkező vendégművészek, akikkel Miklós kínai utazásai alkalmával ismerkedett meg, és akik a lemezen is hallhatók.

A lemezt jegyző művész így nyilatkozik zenei felfogásáról: „Ahogyan Magyarországon gondolkodunk a zenéről, ahogyan a kortárs magyar zene működik, az teljesen más nézőpontból és alapról is elgondolható, vagy éppen elgondolható lenne. Ennek a más nézőpontnak a megtapasztalásához nekem el kellett utaznom több ezer kilométerre, keletre, és meg kellett ismerkednem egy – a miénktől – gyökeresen eltérő zenei alapokon álló közösség művészetével. A gyűjtésemnek tehát nem a tudományos jellege dominál, hanem maga az élmény: olyan közösségek megismerése, akik teljesen máshogyan képzelik el a zenét, mint én. Minél több információnk van arról, milyen eltérő – néha egymásnak ellentmondó – módokon képzelik el a világon a zenét, annál többet tudunk meg a saját zenénkről is. Tehát ezen különbözőségek tükrében megmutatkozik például a magyar zene egyedülálló volta is."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.