Kínai musical a zsidók befogadásáról

A második világháborút Sanghajban átvészelő zsidók életét felidéző musicalt mutatnak be Kínában a háború befejezésének 70. évfordulója alkalmából

A kínai és izraeli szereplőket felvonultató mű egy szerelmi történetet dolgoz fel egy zsidó férfi és egy sanghaji nő között, miközben bemutatja azt a közeli, baráti viszonyt, amely a háború idején a betelepült zsidók és a sanghaji polgárok kapcsolatát jellemezte.

Sanghaj, a kelet-kínai kikötőváros 1933 és 1941 között körülbelül 20 ezer európai zsidónak nyújtott menedéket. A város japán megszállása idején, 1943-ban a város északi kerületében különítették el őket.

A vészkorszakot túlélő zsidó közösségnek ma egy múzeum állít emléket, amelynek része az egykori zsinagóga is. Állandó kiállításán korabeli fotók, tárgyak, iratok, visszaemlékezések és dokumentumfilmek segítségével mutatják be, hogyan éltek a zsidók Kínában, egy számukra furcsa és idegen világban.

E történelmi fejezetnek emléket állító musical ötlete két évvel ezelőtt vetődött fel. Azóta a darabban fellépő művészek Nagy-Britanniában és Izraelben is jártak, történelmi dokumentumokat kutattak és szakértőkkel konzultáltak annak érdekében, hogy az általuk megeleveníteni szándékozott történet részleteiben is mind hitelesebb legyen. (szinhaz.hu)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.