Kihirdették a XVI. Debreceni Alternatív Színházi Szemle versenyprogramját

160 előadás közül 11 verseng majd szeptember 10 és 14. között a XVI. Debreceni Alternatív Színházi Szemle (DASZSZ) versenyprogramjában - jelentették be a szerdai sajtótájékoztatón. A Szemle válogatója, Szalai-Szabó István, a Városi Színház/Sirály ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt év legegyedibb és legszínvonalasabb alternatív színházi produkcióit láthatja majd a közönség szeptemberben, Debrecenben a XVI. DASZSZ-on, amelyek között több tánc-színházi előadás és egy határon túli produkció is szerepel majd. Az idei válogató, Szalai-Szabó István, a Városi Színház/Sirály ügyvezető igazgatója tizenegy produkciót hívott meg a versenyprogramba. Pintér Béla és Társulata A szutyok című előadásával érkezik, a Maladype Színház Zsótér Sándor rendezésében Alfred de Musset műve nyomán a Lorenzaccióval, míg Fehér Ferenc a Tao Te cíművel. Gergye Krisztián Társulata, a Bárka Színház és a MU Színház koprodukciós előadásai is bekerültek a mustrába: a Találkozás és a Temetés egy-egy Nádas Péter-művet dolgoz fel. A Duda Éva Társulatot a Lunatika című produkcióval hívták meg, a Tünet Együttest pedig Az élet értelmével, ez utóbbit Szabó Réka rendezte. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata az Albert Camus Közöny című regénye alapján készült The Beach című előadást viszi Debrecenbe, a Hólyagcirkusz Társulat meg egy Thomas Bernhard-feldolgozást, a Kantot. A szombathelyi Weöres Sándor Színház stúdiósai Jeles András rendezésében Victor Hugo A nevető ember című műve alapján készült előadással mutatkoznak be, a Szputnyik Hajózási Társaság pedig a Kockavetőt viszi, Bodó Viktor rendezésében.

A versenyprogram mellett olyan előadásokat, performanszokat is meg lehet majd nézni, amelyek a kortárs műfajok felé nyitnak, ezt a válogatást is Szalai-Szabó István jegyzi. Ezen kívül szakmai beszélgetések és koncertek bővítik a kínálatot. A Színházi Kritikusok Céhe az előadások után K.O. (Kritikus Óra) címmel közönségtalálkozókat tartanak, és „maguknak" nemzetközi kritikus szemináriumot. Terveznek a DASZSZ-ra színész-workshopot is, a philadelphiai Pig Iron Company és művészeti vezetője, Quinn Bauriedel irányításával.

Az Alternatív Színházi Szemlén 1994 óta mutatkozhatnak be a kiemelkedő független színházi társulatok - az aktuális évben született, innovatív szemléletű produkciókkal. Az első nyolc évben Budapesten, majd 2003-tól 2007-ig, öt alkalommal Szegeden rendezték meg a fesztivált. 2008 óta - a Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége közös szervezésében - Debrecen ad otthont a rendezvénynek.

 

Gergye Krisztián és Virág Melinda, a Gergye Krisztián Társulat tagjai Nádas Péter Temetés című előadásának próbáján
6 - Budapest, 2009. október 16. Gergye Krisztián és Virág Melinda, a Gergye Krisztián Társulat tagjai játszanak Nádas Péter: Temetés című előadásának próbáján. A Gergye Krisztián által rendezett darabot október 17-én mutatják be a Bárka, a MU Színház és saját társulatának közös előadásában. MTI Fotó: Mohai Balázs
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.