Kifizetik a Nemzeti Galéria tartozását, jöhet az összevonás

Elhárult az utolsó akadály a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria augusztus végéig történő egyesítésének útjából azzal, hogy a kormány 110 millió forint átcsoportosítását rendelte el a Nemzeti Galéria likviditási helyzetének rendezésére - közölte Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hétfőn az MTI-vel.

A Magyar Közlönyben még pénteken jelent meg az a határozat, amely szerint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 110 millió forintot kap a Magyar Nemzeti Galéria. Baán László emlékeztetett arra, hogy az adósságállomány rendezése a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítésének előfeltétele volt, így a kormányhatározattal az utolsó akadály is elhárult a fúzió elől, amely augusztus 31-ig megtörténik.

Elmondta, hogy a galéria teljes tartozásállománya 160 millió forint, ebből 110 millió forint most már biztosan a Magyar Nemzeti Galéria rendelkezésére áll, a további 50 millió forintról még egyeztetések zajlanak, ugyanakkor a most megkapott összegből a fennálló tartozásállomány nagyobbik hányada rendezhető.

Baán László tájékoztatása szerint az egyeztetés tárgya, hogy a tavalyi 20 százalékos leépítésből fakadó - a végkielégítésekre szánt -  50 milliós kormányzati kompenzációt figyelembe vegyék-e a mostani adósságrendezéskor. Hozzátette: az egyeztetéseken megállapított fennmaradó tartozásállomány összege az év hátralévő részében meg fog érkezni az intézményhez.

A főigazgató arról is beszélt, hogy az új intézményi stratégia alapján létrejött első külföldi kiállítás szeptember 12-én nyílik Bécsben a Kunstforumban, ahol a már Pécsett és a Szépművészeti Múzeumban is bemutatott Nyolcak festőcsoport tárlata nyílik majd. Jövő októberben pedig a világ egyik leghíresebb múzeumában, a párizsi Musée d'Orsay-ban nyílik a magyar modernizmus legfontosab alkotásaiból kiállítás.

Emlékeztetett arra, hogy a galéria az adóssága miatt nem tudott idehaza nagyobb kiállítást szervezni ez év második felére. Ez is indokolja, hogy a sikeres, eredetileg augusztus végén bezárni tervezett Hősök, királyok, szentek című kiállítást meghosszabbítják az év végéig. A főigazgató megállapítása szerint gesztusértékűek lesznek a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményeinek szervezésében megvalósuló, október elején egyszerre megnyíló kiállítások, Így éltek ti főcímmel. A Hősök terén ennek keretében a 19. századi francia politikai karikatúra legnagyobb mesterének, Honoré Daumier-nak lesz tárlata, míg a várban a századforduló magyar karikatúratörténetének egyik legjelentősebb alakjának, Faragó Józsefnek a munkáiból nyílik majd kiállítás.

Baán László elmondta, hogy 2013-tól válhat teljessé a Nemzeti Galériában is az új stratégiának megfelelő kiállítási naptár. Az év második felében két kiemelkedő alkotó, Bálint Endre és Rozsda Endre születésének centenáriumát nagy retrospektív kiállításokkal ünnepli majd a galéria.

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítéséről tavaly ősszel döntött a kormány, a fúzió határidejét azonban a galéria időközben napvilágra került jelentős adóssága miatt kétszer meghosszabbították.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.