Az történt ugyanis, hogy az apa keretes diapozitívokat készített, amelyeket vetítővel lehetett megnézni, diavetítés azonban kiment a divatból, a gyerekek felnőttek, a több mint 20 évet és sok száz diaképet tartalmazó gyűjteményt pedig az apa digitalizálta – az eredeti diagyűjtemény így feleslegessé vált, és egy lomtalanítás alkalmával ki is dobták.

A 2010-es évek Budapestjén volt egy építész, aki fotóművészeti alkotásokat készített és diapozitívokkal kezdett foglalkozni. Ehhez sok diakeretre volt szüksége, amit olcsóbb volt használtcikként megvenni, mint újonnan. A fotóüzletek azonban nem bajlódtak az eredeti iapozitív kiszedésével, a kereteket ezekkel együtt árulták. A művész rájött, hogy a megmaradt képek tartalmukban és stílusukban is egyedi orrajzot adnak a félmúltról, és így a képek elkötelezett gyűjtőjévé vált. Ezt tudván, egy barátja egyszer megajándékozta egy olyan yűjteménnyel, amely egyetlen család életének dokumentumait tartalmazta több mint 20 éven át – Gyuri és Attila életének képeit.

Izgalmas nyomozás után, erkölcsi dilemmák között vívódva végül az alkotó, Barcza Gergely megtalálta a családot, akikről már szinte mindent tudott, bár még sohasem találkozott velük. A családtagok végül hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy az őket ábrázoló képekből egy nyilvános fotóművészeti alkotás, egy hatalmas montázs szülessen, amely már nem is annyira őróluk, hanem az 1970-es és 80-as évek magyar ársadalmáról szól.

Manapság a családi fotókat sokan a Facebook-ra töltik fel. A művész keze nyomán Gyuri és Attila élete is felkerült a Facebook-ra: a montázs gy gigantikus QR-kódot ad ki, amely megfelelő eszközzel leolvasható és a két főszereplő virtuális oldalára vezeti a látogatót.

A QR code című, közel 3x3 méteres, 2.916 diapozitívból álló alkotás az OSA Archívum Arany János utcai épületében, a Goldberger-házban lesz tartósan kiállítva. Az OSA, amely a közelmúlt történelmének egyik nemzetközileg legjelentősebb archívuma, és amely a történelmi eseményeket és korszakokat a megőrzött dokumentumok alapján nem szokványos módokon mutatja be, nemcsak térbeli elhelyezésében, de zellemében is méltó helye az alkotásnak.