Kiállítják a Szózatot

Átfogó és az ország számára „fontos témákban" indított kutatási programokat haragozott be Lovász László, az MTA elnöke az intézmény honlapján megjelent interjújában. Ebben a nemzetközi pályázatokon induló magyar kutatók jobb sikeressége érdekében célzott lépésekről is beszélt.

Az elnök egy agrárkutatási programot említett, amelyben az MTA megújulás előtt álló martonvásári központja venne részt a Szegedi Biológiai Kutatóközponttal és az agrárprofilú egyetemekkel. Egy másik ilyen nagy program a víz és környezet témakörében indulhatna. Az ezzel kapcsolatos feladatok felmérésére az Akadémia már tavaly nyáron létrehozott egy ad hoc bizottságot, amely a napokban számol be első eredményeiről.

A magyar kutatók nemzetközi pályázatokon elért sikereivel kapcsolatban az elnök azt mondta, hogy ezek elismerésre méltóak, ám különösen a fejlettebb európai államokhoz mérve viszonylagosak és itt eléggé nagy az elmaradásunk. A kutatókat jobban kéne felkészíteni az európai forrásra való pályázatokra, s ennek érdekében létrehoznak egy a mostaninál hatékonyabb és szélesebb körben működő rendszert, amelyben a kutatóintézeteknek is kulcsszerep jut. Az intézeteknek kell majd kiválasztani és felkészíteni azokat a kutatókat, akik sikerrel indulhatnak majd nemzetközi pályázatokon.

Az akadémia honlapján olvasható interjúban Lovász László megemlítette, hogy az MTA szeretné új kiállításokon bemutatni a székházban őrzött kincseket, kéziratokat, köztük Radnóti Miklós bori noteszét, Vörösmarty Mihály Szózatát és Kőrösi Csoma Sándor hagyatékát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.