Kiállítás nyílik a 160 évvel ezelőtti tavaszi hadjáratról

Az 1849-es, sikeres tavaszi hadjáratra és a hozzá vezető eseményekre emlékezik a jövő csütörtökön nyíló kiállításával a Nemzeti Múzeum. A cenzúra eltörlése után gombamód megszaporodott röplapok, az eseményeket ábrázoló metszetek, könyvek és korabeli fegyverek jelenítik meg a látogató előtt a korszakot.

Rendhagyó kiállítással emlékezik a Magyar Nemzeti Múzeum az 1848-49-es szabadságharcra; a jövő csütörtöktől látható, 1848 - Ilyen tavasz csak egy volt életemben című tárlat a forradalom kevésbé ismert vonatkozásait igyekszik előtérbe állítani, elsősorban magángyűjteményekből kölcsönzött darabok segítségével.


"1849 tavaszán a frissen szervezett honvéd hadsereg győzelmes ütközetek sorozatával gyakorlatilag kiszorította az országból az ellenforradalom jól felszerelt, túlerőben lévő erőit. Mindez azért történhetett így, mert egy évvel korábban a magyar politikai elit eltörölte a feudális rendszert, bevezette a polgári szabadságjogokat és a jogegyenlőséget, azaz megteremtette a magyar polgári nemzet kialakulásának legfontosabb feltételeit. A Magyar Nemzeti Múzeum némileg rendhagyó kiállítása ennek történetét, a dicsőséges tavaszi hadjárat előzményeit mutatja be" - olvasható a kiállításról szóló ajánlóban.


A tárlat kiindulópontját nem a március 15-i események adják, hanem Kossuth Lajosnak a Pozsonyban ülésező rendi országgyűlésen március 3-án elmondott nagy hatású beszéde, amelyben összefoglalta az országgyűlési ellenzék követeléseit.


A kiállítás elsősorban nyomtatványok és metszetek segítségével mutatja be a tavaszi hadjáratig vezető eseményeket. Az előzetes cenzúra eltörlése nyomán gomba módra szaporodtak el a legkülönfélébb kiadványok, bár a kommunikáció legfőbb hordozói a röplapok, hirdetmények, falragaszok voltak. Ezekből Dobák Géza magángyűjteményének darabjai adnak ízelítőt. Kucza Péter több mint háromezer darabos, 1848-49-es vonatkozású (jórészt akkor kiadott) könyvgyűjteményét két tucat, zömmel ritka és értékes kiadvány képviseli a tárlaton.


A nemzetőrség és honvédség megszervezését érzékeltető tárgyi anyagot, a rendszeresített felszerelési tárgyakat és pompás díszfegyvereket Máday Norbert felajánlása nyomán mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum. A kiállított metszetek - köztük a perlászi ütközetet bemutató egyedi alkotás - Hermann Róbert gyűjteményéből valók.
A kiállításon külön hangsúlyt kap a Magyar Nemzeti Múzeum, amely Pest talán legfontosabb épülete volt 1848-ban. A múzeum, amely azonnal felvállalta a forradalom emlékeinek megőrzését, lényegében ekkor nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Dísztermében mintegy 40 alkalommal ülésezett a népképviseleti országgyűlés felsőháza, udvarán, lépcsőin pedig számos népgyűlést, tüntetést, ünnepélyt tartottak, de gyakorlatoztak itt a nemzetőrök is - idézi fel a kiállításról szóló ismertető.


A június végéig látogatható, ingyenes tárlat az Ilyen tavasz csak egy volt életemben című kiállítás-sorozat része, amelynek első - az 1849-es szolnoki csatát bemutató - darabja március 5. óta látható a szolnoki Damjanich múzeumban, és amelynek harmadik része a Budapesti Történeti Múzeumban nyílik meg március 19-én.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.