Dés Mihály: 77 pesti recept. Corvina, 216 oldal, 3490 forint

Anya csak egy van! Nagymama meg kettő. Lehet, hogy ezért érzik úgy sokan: pünkt olyan anyát szerettek volna, mint amilyen nagymama lett az édesanyjukból. Dés Mihály könyve bizonyítja, milyen termékeny lehet ez az ambivalens érzés. A nagymama versenyhelyzetben van, számon kérő helyzetben viszont nincs. És az ideje is több. Ezért aztán kompenzáló túlzásokkal kianyáskodhatja magából mindazt, ami anyakorában benne maradt. Dés Mihály minden szava arról árulkodik, mennyire irigyli a sok testvére sok gyerekét meg a sajátjait is, hogy az anyukája unokái lehetnek.

Dés Mihály Tuna Kata

Ki is írja a kötet fenekére, hogy „e több műfajú könyvvel próbálja most szublimálni közismert anyakomplexusát”. Imigyen szublimál: „Gyerekként én egy örökké elfoglalt, szigorú, szép, számon kérő asszonyra emlékszem, akinek sohasem lehetett eléggé a kedvére tenni... Nyoma se volt benne a mindent megértő és megbocsátó Sütinagyinak, aki az unokák kapcsán arra oktatta a már szülővé vált kölkeit, hogy nem szabad kiabálni, büntetni, mert »a gyereknek mindig igaza van«.

Majd a régi fagyos hangján hozzátette: »És ezt vedd tudomásul, fiacskám!«” A szerző tavaly megjelent regénye, a Pesti barokk alapján arra tippelhettünk, hogy a több műfajú szublimációs kísérlet akkor lesz igazán sikeres, ha a műfajok között nem lesz fikciós. És nincs. És tényleg. A tavalyi remek részekből álló rossz regényen is látszott, hogy Dés Mihály mindent tud, csak fikciós művet komponálni nem. Egyébként remekül ír, jellemez, teremt atmoszférát, ragad meg kedvesen kegyetlen, ironikus félmondattal egy személyiséget. Így aztán a népes család jó sok tagja van ebbe a viszonylag csekély mennyiségű szövegbe emlékezetesen beleépítve ahhoz, hogy érzékeljük a Dés és környéke családi régió egészét.

Ne tessék tehát elhinni, ami a címlapra van írva. Ez szerencsére nem „gasztronómiai anyaregény”. Gasztronómiai és anya, de nem regény. Az a mondat, amellyel írásunkat kezdtük, hatalmas vörös betűkkel áll a tervező remek stíljátékával kockásfüzet-jelmezbe öltöztetett könyv 41. oldalán. És folytatása is van: „Anya csak egy van, és arról is csak a végén derül ki, hogy tud főzni.” Tudniillik élete első részének a végén, amit „balhéra kész rosszcsontként” kezdett, csupa kiváló előjellel: szegény is volt, komcsi is volt, zsidó is volt, és ’44-ben kezdett bele a családépítésbe.

Ez az első élet szólt „a világforradalom agyament eszméjének” szolgálatáról, ami föloldódott egy remek rádiós generáció kinevelésének és gondozásának szakmai szolgálatában. Aztán jött a magánéleti szolgálat második élete. Az első unokákkal együtt, uszkve ötvenévesen, megszületett Sütimama, aki csupa új képességgel, remek szakácsnőként és az utak trabantos rémeként szolgálta és kényeztette az apróbb-nagyobb Déseket és tartozékaikat a Dések kapcsolati tőkéjében fölhalmozódott művész- és másképp kreatív népséggel együtt. Közülük is írtak néhányan emelkedett tollal ajánlót Sütimama kötetébe.

Ez a második élet viszonylag sokáig tartott, pláne ahhoz a rengeteg halálos betegséghez képest, amit Sütimama apró szervezetében egybegyűjtött: tavaly zárult le a kétéletű Dés Magda kilencvenedik évében. A könyv három tanórából áll: filozófia, történelem, gyakorlati foglalkozás. Előttük, utánuk, közöttük, a szünetekben villognak a vendégtollak: Esterházy Péteré, Koltai Róberté, Udvaros Dorottyáé, Dés Lászlóé. Az első részből kiderül: ki mint él, úgy főz. A főzés tízparancsolatában benne vannak az élet maximái, a kreatív csapongás és a fegyelmezett, gondos szervezettség, a hagyománytisztelet és a progresszív, újító szemlélet szintézise, a természetes középre tartás a kicsinyesség és a pazarló hivalkodás kísértései között.

Az ember önmagára reflektált lény. Dés Magda ezen nembeli sajátosságunkat is fölfokozottan tanúsította. Főzés közben folyton járt a szája, mindenféle szótekerésekkel, magvas irodalmi idézetekkel és a plebejus utcai nyelv magához adaptált idió máival kommentálta, mit is tesz éppen, s mit tesz eközben az, amiből az ebéd készül. A második rész maga az élettörténet, a harmadik pedig a 77 recept. Illetve nem is recept, hanem 77 gyakorlatias és lírai beszély 77 ételről. A hozzá kötődő családi szövegekkel, személyes vonatkozásokkal és az illető étel problémavilágának, lehetőségeinek, változatainak, veszélyeinek és erényeinek ecsetelésével.

És akkor itt, ahol a recenziónkat be kell fejeznünk, el kellene kezdenünk egy másikat, mely a szerző fiáról és szerzőtársáról, a kedvezményezett unokák közül kikerült festőről, Dés Mártonról szólna, aki ironikusan didaktikus, filozofikus gyermekrajz imitációkkal rajzolta tele a kötetet. Kicsit kellemetlenül érzem magam, amiért ezúttal semmi rosszat nem tudtam írni a Dések kötetéről, de azt remélem, lesz még rá alkalmam, annyi mindenről állapítja meg a szerző, hogy azt majd külön kötetben kellene megírnia. Hát hajrá!