Ki áshat a nagyberuházások előtt?

Elkezdődtek az egyeztetések az örökségvédelem újabb átalakítását célzó törvényi változások végrehajtására. Ez részben érinteni fogja a régészeti szabályozást és a műemlékekre vonatkozó szabályokat is.
Az integrált örökségvédelem megteremtésére irányuló kormányzati szándéknak megfelelően megkezdődött a kulturális örökségvédelmi szervezetrendszer átalakítása - közölte a Miniszterelnökség. Nyáron egységes irányítás alá, hozzájuk kerültek az örökségvédelmi feladat- és hatáskörök. Második lépésként a kormány döntött  a Forster Központ megerősítéséről, ehhez kerülnek a Lechner Lajos Tudásközpont (LLTK) örökségvédelmi feladatai, továbbá a Magyar Nemzeti Múzeum részét képező Nemzeti Örökségvédelmi Központ (NÖK) feladatai. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a Forster Központnak új, a NÖK-től örökölt hatáskörei lesznek a régészeti feltárásokhoz kapcsolódóan. Úgymint:

– előzetes régészeti dokumentáció készítése, próbafeltárások végzése
– nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti előkészítés és koordináció, egyszerűsített „egyablakos ügyintézés" megteremtése,
– szempontrendszerek, protokollok, irányelvek kidolgozása
A tervezett módosítások nem érintik a megyei hatókörű múzeumok gyűjtéssel, tudományos feldolgozással kapcsolatos jogosítványait – írja a Miniszterelnökség. Közleményükben azonban nincs szó arról, hogy a feltárásban is részt vehetnek-e a megyei hatókörű városi múzeumok.

A múlt heti szakmai egyeztetésen L. Simon László államtitkár elárulta: terveik szerint a szabályozásból kikerül az előzetes régészeti feltárásokra vonatkozó, 200 millió forintos értékhatár, ehelyett a beruházás összegének egy százalékát kellene ásatásokra fordítani. Az esetleg megmaradó pénz a Forster Gyula Régészeti Alapot gazdagítaná, de az államtitkár szerint érdemes lenne létrehozni egy külön régészeti alapot is.

Az előzetes régészeti feltárásokra vonatkozó 30 napos időkorlátot szeretnék megtartani, de lelőhelytípus szerint differenciálva.
Mint az államtitkárság közölte, megkezdődött a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításának előkészítése a műemlékekre vonatkozóan is. Ennek részleteit nem közölték. Korábban a védett műemlékek listájának megrostálása került szóba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.