Ki akarják lakoltatni, kiárusít a híres grafikus

Rövid idő alatt csaknem negyven fölajánlást kapott Vásárhelyi Antal grafikusművész, akinek jövő hétfőig kell befizetnie a ferencvárosi bérlakása miatt fölgyűlt tartozását, különben kilakoltatják.

A Budapest kilencedik kerületében élő Vásárhelyi Antal grafikusművészt, a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesületének elnökét hátralék miatt ki akarják lakoltatni az önkormányzati bérlakásából. A művész ennek elkerülésére tegnap a nyilvánosság segítségét kérte, és a Facebookon tegnap közzétett bejegyzésében fölajánlotta, hogy áruba bocsátja részint a saját műveit, másrészt pedig más művészek alkotásaiból álló, több száz darabos kollekcióját.

Vásárhelyi Antal ezt írta: "Kedves Ismerőseim, Barátaim, Jótevőim! A kilakoltatásom kényszerintézkedése ellen egyetlen lehetőségem maradt, a tartozási összegem hétfői befizetése. Az elkövetkező 3 napban (péntek, szombat, vasárnap) egy sajátos formájú kiárusítást szervezek. A munkáimból és gyűjteményemből 20 ezer forint ellenében választhattok egy nagyobb méretű (50x35cm) képet, a kisebbeket egyéni felajánlások mentén adom. Száz alkotás elég lehet a megmeneküléshez és bízom benne, hogy vagytok ennyien. Kérem hát segítségeteket, ezt előre is köszönöm!".

A Népszabadság megkeresésére Vásárhelyi Antal közölte: megtisztelő és megható számára, hogy tegnap óta csaknem negyvenen jelentkeztek nála azzal, hogy segíteni szeretnének. Olyanok is akadtak, akik önzetlenül ajánlottak pénzt, így nem fogadnak el műalkotást cserébe. A művész hozzátette: nem csak Magyarországról, de Ausztráliából és Amerikából is kapott felajánlásokat, így bízik benne, hogy elkerüli a kilakoltatást.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.