Ketten együtt a Holdat is felszántjuk – Mosolyka filmet forgat

„Az életben egyszer minden elmúlik. Azok a bizonyos pillanatok is. A kérdés, hogy amikor ott vannak, észrevesszük-e őket." Hozleiter Fanny „Mosolyka" egymás után adja az interjúkat a mozi előterében, ahol nem sokkal korábban tervezett filmje előzetesét mutatták be. Keze közben folyamatosan férje tenyerén pihen. A kívülálló számára ez is egy olyan pillanat, amelyről azt kívánnánk, sose múljon el.
A közös életükről tervezett film mégsem a csöpögős romantikát helyezné előtérbe, hiszen ez a nem mindennapi páros sokkal többet tapasztalt házasságuk másfél éve alatt, mint sokan egy élet alatt.

33 nap van még Fanny 27. születésnapjáig. A házaspár 33 napot adott magának arra, hogy összeszedjenek 25 ezer dollárt, azaz körülbelül 7 millió forintot támogatóktól, hogy a következő évben leforgathassák filmjüket, a PillanatCsillagot, ami a pillanat értékére helyezi a hangsúlyt. A támogatók a házaspár által létrehozott oldalon adományozhatnak különböző összegeket, amelyekért cserébe akár szerepelhetnek is a film esküvő-jelenetében, bepillanthatnak egy forgatási napba vagy letölthetik a filmet HD minőségben.

Ez az összeg a film előkészületi munkáira és a támogatók ajándékcsomagjainak kiküldésére elegendő. Egy nagyjátékfilm teljes gyártási költsége jóval nagyobb összeg, de úgy gondolták, első körben ezt az összeget célozzák meg, aztán lépnek tovább.

„Az első két könyvem után úgy éreztem, hogy készítnék még valamit, mert maradt még mondanivaló. De nem könyvet akartam. És akkor jött az ötlet, hogy forgassunk filmet az elmúlt másfél évünkről, amelyben annyi minden történt, ami számunkra is tükröt tartott, hátha mások számára is tart tükröt" – kezd a mesélésbe a blogjával befutott és bestsellerré vált könyveivel sikeres íróvá avanzsált Mosolyka.

„Nem azt akarjuk megmutatni, hogy ez egy love story, mert ez nem kifejezetten az. A mi életünkben is vannak problémák, amikor kiakadok dolgokon vagy fáradt vagyok. A lényeg az, hogy ilyenkor hova helyezzük a fókuszt" – vág közbe Sándor, Fanny férje - „Azt szeretnénk megmutatni, hogy mi egyes dolgokon hogy megyünk át, hogy mennyire fontos a humor az életünkben, mert sok k.o. helyzetet például nevetéssel ütünk ki."

A forgatókönyv egyelőre Mosolyka fejében állt össze, de azt mondta, annyira egyértelmű minden, hogy egyelőre nem veti papírra. A következő egy évet mindenesetre a forgatásra szánják és terveik szerint jövő karácsonyra el is készül életük nagyjátékfilmje.

Tervüktől nem tágítanak. „Nagyon sokszor kaptuk már visszajelzésként ismerősöktől amióta együtt vagyunk, hogy ketten együtt akár a Holdat is felszántjuk."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.