Kétéves a Csemer Boglárka Quartet

Csütörtökön ünnepli második születésnapját a Csemer Boglárka Quartet. Önmagában még nem különösebben volna érdekes, ha a dzsessznégyes tagjai otthon, szűk körben örülnének maguknak. Ám ha kiderül, hogy szülinapi koncert is lesz, a Budapest Jazz Clubban méghozzá, rögtön izgalmassá válik egy elsőre talán szimplának tűnő csütörtök este.

Az egyre népszerűbb quartet, amelynek az énekesnőn kívül tagja még Sebestyén Áron (zongora), György Attila (nagybőgő), Németh Tamás (dob), egy rendhagyó, nem kifejezetten jazzprofilba vágó programponttal is készül az éjszakára. Az első, hogy az alaphangot egy divatperformance adja meg. Földi Kinga saját tervezésű és készítésű kollekcióját hat modell mutatja be, felvonulásjelleggel.

Csemer Boglárka
Csemer Boglárka

Ami külön finom, hogy a quartet énekesnőjét, névadóját, vagyis Csemer Boglárkát is a modellek között láthatjuk, és ott lesz még Eszter, Timi, Jenny, Virág, valamint Hédi is, akik viszont valószínűleg énekelni azért nem fognak. Aztán hogy ez miért is performance, és nem pedig szimpla árukapcsolásos divatebmutató? Úgy tudjuk, a zenészek kisebb etüdökkel festenek majd környezetet a ruhák számára.

Az sem mindennapos, hogy a születésnapi koncertből dvd is készül majd, a Színház és Filmművészeti Egyetem végzett operatőrei és a Budapest Jazz Club koprodukciójában.

A harmadik különlegesség pedig, hogy az ünneplő zenekart ezen az estén a magyar jazz egyik legfantasztikusabb énekesnője Fábián Juli egészíti ki, ünnepi jelleggel. Csemer Boglárka honlapján olvassuk: egyszer már szerepeltek együtt, tavaly decemberben Kiskunhalason, az Utolshow Jazzvacsora alkalmával osztoztak a színpadon, a koncertről két videó is készült, az egyik ide, a másik pedig ide kattintva nézhető. De nyilván nem a téli közös éneklés miatt hívták meg Fábián Julit. Hanem? Az ugyancsak az énekesnő honlapján olvasható vallomás szerint Csemer Boglárka számára rendkívül inspiráló az a gondolkodásmód, zenei nyitottság és kreativitás, amit Fábián Juli képvisel, akire ráadásul úgy szakmailag, mint emberileg példaként tekint.

Az fn.hu Jazz Night sorozat keretében megrendezett koncert 21 órakor kezdődik tehát a Budapest Jazz Clubban (1088 Budapest, VIII. Múzeum utca 7.). Belépés diákoknak 800-ért, felnőtteknek 1200-ért.


Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat



Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.