“Budapest délutánja a hidakkal, amelyek mint a rácsok a folyó felett; a neogót országházzal, amely egy tortára hasonlít - úgy bámuljuk, mint a kisgyerek aki csodálattal nézi a varázslót. Budapest gyönyörű és ehető.

Salve, magyar bor! Kiáltjuk a budai dombokon, ahol ülünk és kristálypoharainkat ajkunkhoz emeljük.

A Szürkebaráttól a Tokajiig ajánljuk a sokszínű nedűt, száraz áttetszőtől a bolondító édeskésig.

Emberei a földnek, ugyan üljünk le együtt a boldog asztal köré, a magyar asztalhoz.”

Az olvasó, aki a fenti, nyers fordítású próza-verset elolvassa, joggal kérdezheti, hogy ki az, aki ilyen szépen nyilatkozik a magyar borokról és Budapestről? A fenti citátumokat sok hasonló, prózába vagy versbe foglalt hozsannázás követi az ország és Budapest természeti szépségeiről, az emberekről, vendéglátó mivoltjukról, a magyar nők elkápráztató megjelenéséről, a kultúráról, a Tokajiról. Nem, ez a könyv nem a külügyminisztérium által, vagy a nemzeti turisztikai intézet által íródott, ilyen praktikus dicsérő könyveket nem írnak nálunk. Ez két távoli utazó könyve, akik a hatvanas évek táján jártak Magyarországon.

A könyvet, nem csak egy, hanem két irodalmi Nobel-dijas iró írta spanyol nyelven: a chilei Pablo Neruda és a guatemalai Miguel Angel Asturias. A címe: „Comiendo en Hungría”, ami majdnem lefordíthatatlan magyarra. Úgy mondanám: „Magyarországon étkezve”, és eddig három kiadást élt meg, 1965-ben és 1972-ben Magyarországon nyomtatták ki a barcelonai „Editorial Lumen” által, míg a legújabb kiadást 2009-ben a Satiago de Chilei katolikus egyetem adta ki, ami Dr. Kosárka József nagykövet és Németh Zoltán konzul munkájának eredménye.

A szomorú érdekessége a könyvnek, hogy Magyarországon teljesen ismeretlen. Elképzelhető volna, ha két Nobel-díjas író ilyen szépen írna mondjuk Franciaországról, vagy Svájcról, ezeknek az országoknak irodalmi körei, fordítói, vagy azok a hivatalos személyek, akik a turizmust és az országismeretet kellene hogy elősegítsék, ignorálnák a két világhírű író dicsérő útleírását az országukról?

Magam is konzuli mivoltomban nagyon meglepődtem, amikor egy telefonhívást kaptam, kérve hogy legyek egyike azoknak, akik Pablo Nerudáról születése centenáriuma alkalmával a caracasi Nemzeti Könyvtárban megnyitandó kiállításon beszédet tart. Miután szeretek szerepelni és a magyar zászlót kitűzni, amikor erre csak akad lehetőség, gyorsan igent mondtam. Csak utána vettem magamnak a bátorságot, hogy megkérdezzem az összefüggést Magyarország és egy világhírű, Nobel-díjas chilei író-költő között. Miért kérték fel Magyarország tiszteletbeli konzulját, hogy az egyik nyitóbeszédet elmondja? Mert, bevallom a fenti írókat majdnem csak névről ismertem, s a filmből, ami Neruda Olaszországi életéről szólt („Il Postino”). A magyarázat: Neruda élete legboldogabb idejének tekintette a magyarországi látogatásait, amiről a fenti könyv is tanúskodik. A könyv megvolt az állami könyvtár kötetei között, és különlegesen értékes példányaihoz tartozott. Elrohantam a könyvtárba és nagy nehézségek árán kikölcsönöztem a „védett” könyvet.

A megnyitásra, hogy országunkat kellően bemutassam, és hogy az írók dicsérő szavait igazoljam, elvittem három üveg Tokaji Aszút, s gyűszűnyi papír-poharakban kínáltuk a beszédem alatt. Nem is kell mondanom, hogy a kis kóstoló többet mutatott be Magyarországról, mint az én Nerudáról és Asturiasról szóló, dicsérő szavaim...

A könyv tartalmazza a két barát írásait, meglátásait és dicshimnuszait Magyarországról – prózában és versben. Moszkvából Madridba menet két napra akarták megszakítani az útjukat Magyarországon, de három hétig maradtak. Majd még egyszer meglátogatták országunkat. (Politikai okok miatt akkor nem tudtak hazájukba visszatérni, mert annak idején Pinochet chilei, illetve Arbenz guatelamali katonai diktatúrái voltak uralmon) Elhatározták, hogy magyarországi ottlétüket papírra kell vetniük. Ebből származott a könyv.

A műben vannak fejezetek, mint például a magyar káposzta ételek sokféle elkészítési művészetétől szóló, a kövér magyar költőkről, akik szerintük egyedülállóak, továbbá Adyról, majd Tihanyról, Kecskemétről (Neruda), a Hungária sörözőről és annak a látogatóiról, Jókai Mórról, a Halászbástyáról (Asturias) számolnak egyebek mellett, sokszor humoros versben vagy prózában.

Hadd fejezzem be ez a kis beszámolót (és a figyelemfelhívó hozzászólást) Asturias kis versrészletével, nyersfordításban:

Magyarország!

Paprikafolyamok összeolvadása

Az ízek világnyelve

Mindez a Te vérereidbe öntve

Hozzátéve vendégszeretet édes csókját.

(José Miguel Asturias Nobel-díjas guatemalai író-költő)

Budapesti panoráma