Kesselyák Gergely: Az opera halott

A helyi kultúrpolitikai zsűri egyhangúlag szavazta meg: Kesselyák Gergely karmester legyen a Bartók+ Miskolci Operafesztivál igazgatója. A fesztivál megújulását tűzte ki célul az új vezető, aki hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: az opera halott – tudósított az MTI. „Ma az opera válságban van, alapvetően egészségtelen helyzet alakult ki a műfajban.” - fogalmazott Kesselyák.

Kesselyák nem véletlenül csöppent a Borsod megyei kulturális életbe, ő alapította 1997-ben a Miskolci Nemzeti Színház operatagozatát, ahol 2000-ig zenei igazgatóként dolgozott. Müller Péter Sziámival együtt ő hozta létre 2001-ben az operafesztivált is, amelynek zenei igazgatója volt 2003-ig. Ekkor váltotta őt posztján Bátor Tamás, akinek mandátuma most augusztusban járt le.

Noha a Bartók+ fesztivál meghívta a legnevesebb klasszikus zenei előadókat, és valódi ritkaságokat (is) műsorára tűzött, sőt nemzetközi elismertséget vívott ki, az idén komoly veszélybe kerültek a programjai. Ennek oka egyértelműen az egyre csökkenő, kiszámíthatatlan támogatás volt.

Indulásakor még 300 milliós büdzsét kapott a fesztiválprogram, a város támogatását az idén már a tavalyi 125 millióról 70 millióra csökkentették, és a szponzorpénzek sem olyan ütemben érkeztek, ahogy a direktor számított rájuk. A Nemzeti Kulturális Alaphoz szintén pályáztak, de csak a júniusi eseménysorozat kezdete előtt három nappal ítélt meg nekik a Kiemelt Kulturális Programok szakmai kollégiuma 60 millió forintot.

Ezzel együtt, vagy pont ezért, temérdek programot le kellett mondania Bátor Tamásnak, aki az egész műsorrendet átszervezte, az előre váltott jegyeket visszafizette. Korábban volt év, amikor megközelítőleg hetven programjuk volt, nyolc-tíz operaelőadással. Az idén alig negyven programból csak öt volt operabemutató.

A rendkívül rossz helyzetben lévő miskolci önkormányzat közgyűlése úgy döntött, kibővíti a korábbi Miskolci Operafesztivál Kht. tevékenységét (és nevét: Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft-re.) Ahogy a Borsod Online beszámolt róla: a cég élére új vezetőt nevezett ki, Némedi Varga Zoltánt. Az ő feladata lett, hogy fesztiváligazgatót találjon a Bartók+-nak.

A meghívásos pályázatra négy jelöltet kért fel, mindegyiknek volt már köze korábban az eseménysorozathoz. Ketten fogadták el a felkérést, pályázatukat először szakmai, majd kultúrpolitikai zsűri bírálta el. Javaslatuk alapján kapta meg a megbízatást Kesselyák Gergely. (Mint a Borsod Online-ból tudjuk: Bátor Tamás végül nem pályázott, október 1-jétől ugyanis a Művészetek Palotája Koprodukciós Programigazgatójának nevezték ki Budapesten.)

A fesztivál megújulását tűzte ki célul az új vezető, aki hétfői, miskolci bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt a meglepő kijelentést tette, hogy az opera halott – tudósított az MTI. Mint elmondta: „Ma az opera válságban van, alapvetően egészségtelen helyzet alakult ki a műfajban. Verdi a Rigolettót nem azért írta, hogy az elkövetkező száz évben csak ez legyen, kétévente komponált egy új operát, ez fénykorában a legpopulárisabb műfaj volt.” Elismerte, hogy a miskolci operafesztivál eddig nagyon jól működött, a Bartók +... név bevált, a világ számos pontján tudják, hogy Miskolc és az opera egyet jelent. Ugyanakkor a továbbiakban is szeretne új darabokat színre vinni, és operaírásra kér fel szerzőket. Elhatározás kérdése, hogy a zeneszerzők elkezdjenek olyan műveket írni, amelyek a musical popularitását az opera zenei igényességével egyesítik – állította.

Szerettük volna megkérdezni Kesselyák Gergelyt, mekkora támogatást ígér Miskolc vezetése a következő fesztiválra, esetleg vannak-e ötletei, hogyan pótolható az apadó állami forrás, de lapzártánkig nem sikerült elérni a karmestert.

Kesselyák Gergely szerint az opera válságban van
Miskolc, 2011. október 17. Kesselyák Gergely karmester, a Bartók + Miskolci Nemzetközi Operafesztivál új igazgatója. A felvétel az igazgató bemutatkozó sajtótájékoztatóján készült a fesztivál irodájában, Miskolcon. MTI Fotó: Vajda János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.