Jorge Semprúnt 87 éves korában, kedd este párizsi otthonában érte a halál. A francia lap csütörtöki számában megjelent visszaemlékezésben Kertész Imre arról beszélt: Nobel-díja átvétele után Párizsban találkozott először Semprúnnal, de munkásságát már régóta ismerte. A nagy utazás című regénye megjelenésekor nagy siker volt Magyarországon és Semprún "egyfajta hivatalos hősnek" számított.

A személyes találkozás alkalmával Kertész "egy csodálatos és természetesen nagyon okos embert" ismert meg, aki ugyanakkor nagyon törékeny, érzékeny, finom és kedves volt.

"A személyisége mélyen megérintett, összebarátkoztunk. De soha nem hasonlítottuk össze a koncentrációs táborban megélt tapasztalatainkat. Tudtuk, hogy nem hasonlíthatók össze" - tette hozzá. Semprún a spanyol polgárháború után Franciaországba menekült. 1943-44-ben bekapcsolódott a francia ellenállási mozgalomba, de elfogták és a buchenwaldi lágerben tartották fogva. Ugyanott, ahová később Kertész Imrét is deportálták.

A magyar író arra emlékeztetett, hogy Buchenwaldban egy ideig kizárólag politikai deportáltak voltak, zsidókat csak 1943 után szállítottak oda, akkor is elsősorban magyarokat. Őket olyan barakkokban helyezték el, ahol tífusz pusztított, miközben a politikai foglyok nevét feltüntették, kaphattak csomagot és a vöröskereszt kapcsolatban állt velük.

"Semprún a tábor illegális kommunista szervezetéhez tartozott, amely egy egész más világ volt, mint ahol a zsidók éltek. De ennek a másik világnak a foglyai mentették meg azokat a zsidó gyerekeket, akik közé én is tartoztam. Ezeknek a gyereknek ez volt az egyetlen esély a túlélésre" - hangsúlyozta Kertész Imre.

A magyar író szerint ezzel a két összehasonlíthatatlan tapasztalattal függ össze az, hogy ő és Semprún másként látta a világot. A spanyol író munkássága az ellenállásról, a mártírokról és a hősökről szól, míg Kertész saját meglátása szerint magát Auschwitzot és a táborok világát írta le.

Semprún egyfajta morál és ideál nevében írt, míg Kertész a holokausztnak az európai morálra tett hatásairól beszél. Semprún az Auschwitz előtti nyelvet használta, Kertész pedig az Auschwitz utánit.

"Az időhöz való viszonyunk is eltérő. Semprún elbeszélésmódja megkerüli (az időt) azzal, hogy megbontja a flashbackekkel. Ez megkönnyíti a narrációt, de figyelmen kívül hagyja a megélt idő folyását. Ez pedig leveszi az emberre nehezedő súlyt, amit pedig az én meglátásom szerint a legnehezebb volt elviselni. Az idő a táborok főszereplője" - zárta visszaemlékezését Kertész Imre.