Krúdy is, Szomory is, mint a nagy írók, mind stílusművészek is egyben. Ők ketten tényleg újféle nyelvet találtak ki. De megértem azt, aki Krúdyt szereti, Szomoryt pedig nem. Krúdy is olyan esendő és dekadens, de másféle nosztalgiával, mint Szomory. Szomoryban nincs annyi társadalmi elkötelezettség, mondjuk így. Krúdy úgy ismerte a várost, Budapestet, annyira ismerte a történetét. Ha elolvasod, amit Szemeréről ír, kiderül, hogy a bankokat is ismeri, tudja, milyen egy banki levelezés, ért ahhoz, hogy felmérje, miféle banki tevékenységet végez Szemere, ez a furcsa figura. Kideríthetetlen, mindezt honnan tudja, ugyanis látszólag egész életében pörköltet evett és bort ivott különböző kiskocsmákban.

Kosztolányit nagyon nagy költőnek tartom, a világon nincs még egy vers, ami úgy meghatott volna, mint a Hajnali részegség, de mint prózaírót nem szeretem, a rövid mondatai nem tartalmaznak semmit.

Móricz Zsigmond nagy író, gyerekkoromban olvastam Móriczot, nagyon szerettem a Nyilas Misit, és elolvastam az Erdély-trilógiából is valamennyit, azonban az erdélyi lázadó parasztok naturalista megkínzása annyira undorított mint gyereket, hogy soha többé nem akartam se Móricztól, se Erdélyről olvasni. Azóta megváltozott a véleményem, de ez volt az eredeti élmény. Móricz Zsigmondot ma is hatalmas írónak tartom, úgy tör át a nyelven, mint egy aratógép, félelmetes az ereje.

A magyar prózából sajnálatos módon hiányzik a modernség. A modern regény Magyarországon nem létezik. Itt nemcsak Proustra, inkább Joyce-ra gondolok. Nézzük Franz Kafkát, Prágában, egy biztosítónál volt ügyvéd. Mindenki rajongott az ügyvédért, micsoda pereket nyert meg, de arról, hogy író lett volna, fogalmuk nem volt. Kafka tehát gazdaságilag független volt az írói egzisztenciától. Nem úgy, mint a magyar írók, akiknek szaporán kellett írniuk, hogy a családjuk eltarthassák. 

Ha Kafkát említettem, hadd idézzem föl Karinthy alakját, aki szintén abszurd gondolkodású, szintén fantasztikus humorú, s nagyon tehetséges volt, de rövid, népszerű tréfákat kellett írnia ahhoz, hogy megéljen.

Jómagam írói fejlődésem során nem a magyar irodalomra koncentráltam, mégpedig azért nem, mert a sok szépségén kívül, a modernet nem találtam meg a magyar prózában. Nem a posztmodernre gondolok. Sőt: a modern érzés nem azonos az avantgárddal. Modern számomra az, amit Bartók Béla testesít meg. Bartók is olyan nehezen talál haza a magyar fülekhez. Bartók hatalmas európai zeneszerző, és szinte indulásától azonnal rátalált a modern kifejezésmódra. Ez a modern életérzés hiányzik a magyar prózából.