Kerényi Imre úri passiója
Még száradt a tinta a színművészeti főiskolán szerzett rendezői diplomáján, amikor Kerényi Imre már tagja lett a Madách Színháznak. Tizenkét évig sokat és folyamatosan rendezett ott az akkori nagyágyúkkal is – például Kiss Manyival, Tolnay Klárival, Pécsi Sándorral. „De mintha nem lett volna kedve, kitartása ahhoz, hogy a járt útról letérve a meredekebb, járatlan ösvényen haladjon tovább” – állapította meg Földes Anna a Színház című folyóiratnak a rendezővel készült interjúban.
Kerényi Imre mindig kicsit fáziskésésben volt – mondja Gajdó Tamás színháztörténész. 1978-ban akkor került a szolnoki Szigligeti Színházba igazgató-főrendezőnek, amikor Székely Gábor – sok színésszel és Zsámbéki Gáborral együtt – a budapesti Nemzetibe ment színházat reformálni. Majd akkor szerződött a Nemzetibe, amikor Székelyék a Katonában építettek társulatot.
Küldetésnek tartotta a szolnoki teátrum újraindítását Kerényi, az épület ugyanis valósággal kiürült és válságba omlott, hiszen nemcsak Székelyék költöztek a fővárosba, hanem a Miskolcon főrendezőnek kinevezett Csiszár Imre is vitte a színészeit – Tímár Évától Újlaki Dénesig. Nagy lendülettel indult neki a munkának az akkor harmincöt éves rendező, de mire beérett volna, tovább is állt. Ezt egy interjúban azzal magyarázta: félszívvel, Budapestről nem lehet vidéki színházat igazgatni. A fővárosban tanított a színművészetin, a családja is ott élt, becsületesebbnek tartotta, ha lemond.
Az új szerződés a Népszínházhoz kötötte, mondván: ott „szabadabb, tágabb lehetőséget kapott a rendezői arculatának kimunkálására, személyes színházi mondanivalója kifejezésére”. A rendezői palettán a nyolcvanas évek közepén a népi-nemzeti színeket is fontosnak tartotta, a várbeli Csíksomlyói passiót, a Magyar Elektrát vagy a Kőműves Kelement. Az utóbbit ugyan Marton László rendezte meg a Pesti Színházban, de Kerényi rendelte meg ezt az új variációt. Sarkadi Imre befejezetlen drámáját Ivánka Csaba dolgozta át zenés színpadra, a rockballadát Szörényi Levente és Bródy János írta. Szolnokon szerette volna bemutatni, de mint mondta: a körülmények úgy hozták, hogy elálltak tőle. Állítólag szó volt a budavári Rondelláról is, de ezt a Köjál nem engedélyezte – mondja Gajdó. (Mint ahogy már Szolnokon szeretett volna együtt dolgozni a Szörényi–Bródy párossal Kerényi, de ezt a helyi politika nem nézte jó szemmel.)
Az abszolút sikert egyébként a fent említett, nyolc éven át készülő Csíksomlyói passió hozta el neki. A gondolatcsírát a rendező Nádasdy Kálmán ültette el Kerényi Imre fejében. Nem volt ugyan a tanítványa, de a főiskolai folyosón egyszer megállította: jó lenne előbb vagy utóbb foglalkozni a csíksomlyói hagyományokkal – mondta. Még a Madáchban, Springer Mártával kezdtek el a hetvenhét töredékből előadható változatot komponálni. A kultúrpolitika azonban közbeszólt, és nem engedték bemutatni. A rendező a könyvet Szolnokra is levitte, de a társulatot nem találta sem elég nagynak, sem elég erősnek a feladathoz. A színház fiatal ösztöndíjasa, Balogh Elemér tovább dolgozott a csíksomlyói szövegeken, amelyek mellé régi imádságokat, énektöredékeket, betlehemes rigmusokat is válogatott Kerényivel. A bemutató végül 1981-ben, a Várszínházban jött össze, amely akkor még a Népszínházhoz tartozott. (Akkor csatolták a Nemzetihez, mikor Székelyék 1982-ben „elvitték” a kamarát Katona József Színháznak.)
A novemberi premier akkora siker volt, hogy 15 percen át tombolva tapsolt a közönség, és zuhogtak a színpadra a színes őszirózsacsokrok – tudósított Fencsik Flóra az Esti Hírlapnak. Az előadás kapcsán Szántó Judit az Új Tükörbe azt írta: „megérdemli, hogy akár a Bánkhoz, a Csongorhoz, a Tragédiához hasonlóan beépüljön az állandó repertoáralapba.”
A bemutatón még Iglódi István játszotta Ádámot és Jézust, de mivel megbetegedett, új szereplőt kellett keresni helyette. Még Szolnokról ismerte Ivánka Csabát a rendező, így őt kérte fel. A beugrás annyira jól sikerült, hogy a színész tíz évig játszotta a szerepet – nemcsak a Várban, hanem a külföldi turnékon és az 1982-es tévéfelvételen is. A passió több mint 400 előadást ért meg.
A Passiót több vidéki színház is műsorra tűzte, húsz évvel később a Madách Színházban Kerényi újra színpadra állította. De akkor már nem ütött akkorát a rendezés, mint az ősbemutatón.
