- Mennyit jár színházba?

- Egyre kevesebbet. Meg akarom kímélni magam olyan előadásoktól, amelyeknek nincs értelmük. Például jó, ha a rendező erős, de nem szeretem, ha túlságosan előtérbe tolakodik, átveszi a közlést a színésztől és az írótól.

- Ön szintén rendezői színházat csinált még a nyolcvanas években is.

- Arány kérdése az egész. Érdekes volt ez a POSZT, a tizennégy előadáson keresztül a rendezői színház összes erénye és hátránya megmutatkozott. Itt volt például két világsztár, mindkettő román: Silviu Purcarete és Andrei Serban. Azzal szembesültünk: ezek az urak kirepültek már a színházművészetből, és a maguk alapította vallás főpapjai. Megcsinálják a liturgiáikat és miséjüket. Mikor 2 óra 40 perc után kijöhettünk Serban kolozsvári Hedda Gablerjéről, azt mondtam: ez emberkínzás. Amit a nagyszerű magyar színészekkel csinált, az meg színészkínzás.

Olyanok, mint a csakis fesztiválfilmeket készítő filmrendezők. Ezek a legendák – nem csak az én véleményem szerint – a POSZT-on nem jöttek be, nem is díjaztuk őket. Két megrázó élményem volt viszont Pécsen: a Trió című székesfehérvári előadás Brahmsról és a Schumann házaspárról, a másik a marosvásárhelyi Yorick Stúdió munkája, a Bányavirág.

Mindkettő katartikus, felemelő. Karakteres rendezés, de mindkettőben a háttérben marad a rendező, pedig nem gyenge emberek. Nem véletlen, hogy ez a két előadás záporozva kapta a színészdíjakat. El tudtam fogadni Mohácsi János Szentivánéji álom-rendezését is, a nyelvi, szcenikai, rendezői újításait. Sikeres produkció, tele humorral, emberekről szól, cselekről, félreértésekről, és nincs leöntve hét mázsa önmegvalósítással.

- A János királyt többször megrendezte a nyolcvanas években. Azt hallottam, az Örkény Színház produkciója felzaklatta önt.

- Kétszer magyarul rendeztem, kétszer németül, nagyon jól ismerem a darabot. Az Örkény előadása kellemetlen volt, nem elég mulatságos, tartalmas, nem bontotta ki a történet rétegeit. Rengetegen ordítva, kiabálva beszéltek benne, és nem értettem a szöveget. Ez szakmailag helytelen. Az se tetszett, hogy folyton hadonásztak, és mindenki ellenszenves volt, hiányzott a szerelmi szál, de ez már tartalmi kérdés. Morogtam, nem azért, mert a magam előadását keresem, hanem mert Bagossy László szemléletével nem tudok egyetérteni. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy leszámoljak azzal: az emberek egyfélék. Ha abból indul ki egy művészegyüttes, hogy minden politikus ócska alak, felszínes ítéletet mond.

- De azért sok az ócska alak a politikusok között!

- Körülbelül annyi, mint a színházi alkotók között. Meg a médiavilágban. Meg az üzleti szférában. Miért gondolja azt egy rendező: Attila vagyok, az Isten ostora? Biztos, hogy így van?

- Ezt magáról sosem érezte?

- Kényszerként soha. Az ítélkezés kényszere öncsalás. Több megértés és empátia kell a művészethez. Ebben a darabban a kettős kötöttségű népi hős, a Fattyú megpróbálja megváltani a bűnös politikát, de barátjával, János királlyal együtt elbukik. E kísérlet eredménye kettejük közös alkotása, a Magna Charta, amelyből széklábtámasz lesz. Ha ezt az emberi szálat a rendező kibontja, az előadás mulatságos is, katartikus is.

- Hova sorolja magát, a politikához vagy a művészethez?

- Nyugdíjas vagyok, és jól vagyok. S a színházon kicsit már túljutottam... a bemutatók kezdtek fárasztani.

- Nem lehet, hogy azért fáradt bele, mert egy darabot akár háromszor is megrendezett, mint az Édes fiaimat?

- Néha többször is elvállalok olyanokat, amelyeket remekműnek tartok. Az Édes fiaim ilyen, a Bánk bán is, Hunyadytól a Feketeszárú cseresznye szintén idetartozik.

- Mi volt annyira csábító önnek, hogy elvállalta a POSZT-zsűrizést?

- Az, hogy benne van a fesztiválban a Magyar Teátrumi Társaság. Azt gondolom, meg kell reformálni a POSZT-ot, mert tehetséges találmány, de a balliberális rendezői színház territóriuma lett. Kövér könnyekkel mosták fel a Király utcát, mikor Balázs Pétert kinevezték színházigazgatónak. A POSZT még mindig kirekesztő, pedig az egész szakmának szól. Azt mondja a művészszínházi rész: ez a mienk. Én meg azt mondom, hogy a színházi élet kétharmada a szórakoztató és a zenés színházban dolgozik. Azok is emberek, és eredményesek.

- Kérem, mondjon Balázs Péter rendezései közül olyat, ami arra utal, hogy jobboldali ember rendezte!

- Balázs Péter az egyik legeredményesebb színházigazgató. Nem csinál olyan előadásokat, amelyek a magyar értékeket bárhogy gyaláznák, gúnyolnák. Az ő színházában, ha előadják a János vitézt, bejön a zászló, és senki sem pisili le.

- A baloldali színház ismérve, hogy lepisilik a zászlót?

- Ilyet én nem mondtam. Ezt vagy megérti, vagy nem: kétféle gondolkodásmód létezik. Mindkettőnek vannak színházai és helye a nap alatt. Az idei POSZT-on, amely eme gondolkodás jegyében született, a díjat nyert Bányavirág és a Trió.

- Milyen a képe a mai színházról?

- Magyarországon túl sok a színház. Ötven kilométerenként van egy állandó társulat, mint rendező nehezen mondom ki, de ez így tarthatatlan. Felesleges egy darabot egy évadban három helyen bemutatni. Egyértelmű, hogy színházak együttműködésére van szükség, és utazó társulatokat kell szervezni. Bátran kimondom: Budapesten is sok a színház, és ehhez képest elég alacsony a néző-, valamint az előadásszám. Azzal is szembe kell nézni, hogy túlképzés van. Ráadásul felhígult a szakma, azt sem lehet tudni, ki a színész, a diplomának mi az értéke.

- Miért nem vállalta, hogy Koltai Tamással együtt vitassák meg a POSZT-ot?

- Nem érdekel a véleménye, ifjúkora óta nem értek vele egyet. A vele folytatott vita sem izgat, pontosan tudom, mit mond. A meggyőzésére pedig egy percem sincs. A díjak kiosztásában körülbelül megegyeztünk. Amikor az utolsó utáni pillanatban Koltai Kuna Károlyt díjazásra javasolta, örömmel csatlakoztam hozzá. Azt gondolom azonban, a kritikus és a dramaturg nem olyan fontos a színházművészetben, egy oldalág. Kicsit sok a kritikus, és dramaturgtúlképzés is van.

- Külföldön jóval nagyobb szerepük van a kritikusoknak.

- Menjenek el rendezőnek vagy színházigazgatónak.