Aukciós házak kalapácsa alatt és a legnagyobb virtuális agórán, az ebayen végezték holland állami múzeumok műtárgyai az elmúlt években. Persze nem Van Goghkaliberű munkákról beszélünk. Az eladásokat szabályozó, 2000es, és 2007es előírások értelmében a holland múzeumok felmérték állományukat, internetes oldalon tették közzé azoknak az alkotásoknak a listáját, amelyeket – gyengébb minőségük, vagy gyűjteményidegen jellegük – miatt nem kívántak megtartani. A Holland Kulturális Örökségi Hivatal által felügyelt, miniszteri ellenjegyzéssel támogatott, és bárki által nyomon követhető folyamat során társmúzeumok igényelhették a „kitett” darabokat. A maradék pedig ment a piacra.

Az Európát évtizedek óta foglalkoztató téma kapcsán, vajon szabade kereskedelmi forgalomba bocsátani állami múzeumokban őrzött műkincseket, nem született uniós szintű, egységes döntés. Az állami vagyon védelméről szóló általános rendelkezések mellett Csehországban, Romániában, Máltán például egyáltalán nem létezik ide vonatkozó jogszabály, ezzel szemben a francia és a belga szakemberek kifejezetten tiltakoznak az eladás ellen. Engedékenyebbnek bizonyul Anglia, Lengyelország, Norvégia és Horvátország, ahol elvileg lehetséges a tranzakció, a gyakorlatban azonban szinte nincs rá példa.

Bizonyos művek eladását a korábbi, koncepció nélküli felhalmozás, és az ebből fakadó helyproblémák, a kvalitásosság hiánya, a gyengébb művek őrzésének és állagmegóvásának aránytalanul költséges volta indokolja. Az ellenérvek között elsősorban a szentnek és sérthetetlennek titulált állami kincs esetleges „elherdálása” szerepel.

– Lenin búzáért árusította ki a moszkvai múzeumok anyagát, ebből jött létre például az amerikai Hermanngyűjtemény. De akkoriban az éhínség indokolta ezt a lépést – mondja a Nemzeti Galériát igazgató Bereczky Loránd. Véleménye szerint nincs szükség a múzeumi állományok átfésülésére, a most ott őrzött daraboknak hiánytalanul ott is a helyük. Mint mondja, ha az adott kor ízlése szerint folyamatosan szelektálnának az intézmények, most alig volna köztulajdonban szecessziós műtárgy, a stílust nem kedvelő hatvanas évek ugyanis „kidobta volna” őket. Bereczky hozzáteszi, annyi, kevésbé kvalitásos műtárgy raktározását bőven elbírja a rendszer, amennyi hagyatéki vagy ajándékozásos úton kerül állami tulajdonba. Az értékes, a piacon könnyen eladható darabok eladásáról pedig szó sem lehet.

A főigazgatónál némileg megengedőbb a jogalkotó: Magyarországon két jogszabály – az állami vagyonról rendelkező 2007es és a muzeális intézmények tulajdonáról rendelkező 1997es törvény – vonatkozik az adott kérdésre. Ezek értelmében különleges esetekben és szigorú feltételekkel – alapos szakmai előkészítő munkát követően miniszteri engedély birtokában – mégis lehetőség nyílik „túladni” bizonyos műkincseken. Ezen ritka alkalmakat leginkább a gyűjteményben lévő duplum példány indokolhatja.

–Mindössze kétszer cseréltünk az elmúlt évtizedben – meséli a Szépművészeti Múzeum jogásza, Galambos Henrietta. Több hónapos előkészítés után, azonos értékű festményt, vagy festményeket kapott egyegy, a gyűjteményből hiányzó darabért a galériás.

A kortárs műveket illetően további problémákat vet fel a múzeumi eladások ügye. A Műcsarnokot igazgató Petrányi Zsolt egy múzeumi szaklapban felvetette, ingoványos területre téved a kortárs műintézmény, ha beszáll a piaci körforgásba. Egyrészt még nem született kanonizált értékítélet a jelenkor művészetéről, másrészt árfelhajtó erőként működhet, ha a korábban náluk őrzött vagy bemutatott munkát kínálják eladásra. Ezzel jócskán torzulna a kortárs piac, amelynek játékszabályai egyelőre amúgy is elég kuszák.

Az eladási értelemben tabuknak számító alkotások tehát egyelőre tabuk maradnak. Meg a helyükön.

A Magyar Nemzeti Galériából belátható időn belül nem kerülhet ki festmény