Erről a képről nincs mit mondani. Nézni kell egy darabideig, azután napirendre térni fölötte: változnak az idők.

Annyit azért szögezzünk le, hogy nem az ősidőkben készült, csak majdnem 43 éve: 1967. július 26-án. Az árnyékok (hiányá)ból ítélve dél körül. Nem bírom pontosan megállapítani, milyen volt az időjárás, nem találtam aznapi hőmérsékleti adatot a neten, de azt tudni lehet, hogy az év júliusában összesen három csapadékos nap volt. Az is igaz viszont, hogy hosszú évek átlagában éppen 26-án várható eső.

Mindegy is, nyilvánvalóan jó idő volt - ahogy saccolom a háttérben álló (épülő?) sokemeletes üdülő láttán - a siófoki Ezüstparton. A strandolók többsége kitárulkozik a napnak, csak egy nőt vettem észre fürdőköpenyben. Nem biztos, hogy azért, mert most jött ki a Balatonból. Amennyire zsúfolt a föveny, annyira nem látok – hiába nagyítottam élvezhetetlenségig a képet – senkit a tóban. Lehet, hogy mégis rossz idő volt egy-két napig, ami után még nem melegedett eléggé föl a víz?

De az is lehet, hogy az úszók-lubickolók kívül estek a kamera látószögén. Mert hát nem ők érdekelték a Népszabadság fényképészét. Ő a kánikulában is egész testüket fedő ruhában megjelenő két asszonyt vette szemügyre.

A régi, a régihez való kötődés megjelenését fotózta az új, szabad világban.

Még a kendő is a fejükön van, tisztességes asszony nem mutatkozhat hajadonfőtt idegenek előtt! S arcukat ugyan nem takarják el, mégis azokat a nőket juttatják eszembe, akik ma is talpig fátyolba burkolóznak. Nehezen fogadja be őket az európai társadalom.

De figyeljék csak! Itt mintha feltűnést sem keltenének. Egyetlen arc sem fordul feléjük, egyetlen szempár sem kutatja őket. Mintha nem lennének idegen test ebben a környezetben. Mintha ott sem volnának!

Vagy éppen: teljesen természetes, hogy ott vannak. Eltelhetett a kéthetes beutaló első része, a turnus közepén már megszokták a látványt. A két parasztasszony nap nap után kijött a partra. Alkalmazkodtak a többiekhez, akik reggeli után összepakolták a strandholmijukat, és irányt vettek a tó felé. Hát ők is összeszedtek egy s mást a kosarukba, és velük mentek. Ha ez a szokás, akkor ez a szokás. Különös világ, de bele lehet szokni. S tényleg szép a balatoni táj meg furcsa ez a sok férfi, nő és gyerek.

Újra ránézek a képre, és föltűnik még valami: a sok, csak a maga dolgával törődő ember között egyetlen érdeklődő szem: az egyik asszony figyel valamit. Hát persze, a fotóst lesi, és miközben fél arcát takarja a kezével, mintha mosolyra húzná a száját.

Ugye, hogy egyetlen bikinis nő sem ilyen érdekes?!