Veszélyes gyerekkorunk
Már korábban tilalmi listára került mindenfajta csúzli, robbanótöltet és fémvégű dobónyíl. Ekkor pedig megtiltották az üveg használatát játékkészítéshez, a fémből készült játékok széleit le kellett kerekíteni, játékbárdokat, kardokat, tőröket nem szabadott fémből, fából gyártani.
Az ilyen lemezjátékok közül, mint ami a képen is látható a fiúk kezében, semmi nem hagyott mély nyomokat bőrömön, legfeljebb a lelkemben. Kapható volt akkoriban egy favágópersely lemezből: a fatönkre kellett helyezni a pénzérmét, amire egy idióta képű baltás sújtott le gombnyomásra, s a pénz a perselybe hullott. A buta mosolyú favágót nézve éreztem meg először, hogy van tudatalatti. Nem tudtam ugyanis megmagyarázni a félelmemet, de valami megüzente odalentről, hogy vannak mosolygó arcú gyilkosok is. Néha még ma is álmodom ezzel a kis, bolond fickóval.
Mindenféle más lemezjátékom is volt, például egy AK mintájú géppisztolyutánzat, laposelemet lehetett tölteni a tusába, és akkor, ha meghúztuk a ravaszt, torkolattűz gyanánt a cső elején kis piros lámpa villogott, és még kerregő hangot is adott a fegyver. Ezzel játszottunk Sztálingrádot a ház körül. De ebbe különösebben nem lehetett belehalni. Sokkal jobban szerettem a patronos pisztolyt: abba durranószalagot kellett fűzni, rajta légypiszoknyi kis pöttyök sora volt a durranóelegy. Minden ravaszhúzásnál újabb ilyen kis pöttyöt tolt az elsütőszerkezet a kakas alá, és az eredmény viszonylag értékelhető pukkanás lett. Tipikus kisipari termék volt, amolyan búcsúfia. Gondolom, ezt is a betiltották. Biztos mérgező volt a füstje, vagy ha megettük volna a tölteteket, hasmenést kaptunk volna, s az is lehet, hogy a barna műanyagmarkolatból vált ki agresszív színezék, s ettől jelentek meg rajtam anyajegyek. Nem tudom. Úgy emlékszem, a szalagos durranós pisztoly a nyolcvanas évekre eltűnt. De lehet, hogy csak kinőttem belőle.
A betiltott fémkardokról is eszembe jut egy emlékem ebből az időből: a búvártőr. Ha jól emlékszem, 1980 körül, vagy talán pont abban az évben vásároltam a pestlőrinci sportboltban egy alumíniummarkolatú, fogazott pengéjű búvártőrt, sárga műanyagtokban. Nyilván nem játéknak, hanem sporteszköznek minősült. Igazából a kiserdei túléléshez kellett ez nekem, mert búvárkodni amúgy csak a Május 1. strand mélyvizében tudtam volna vele, de ott az úszómester nyilván rövid úton kivágott volna a medencéből, ha a fürdőzők közt egy ilyennel megjelenek. Ám határozottan emlékszem, hogy a kiserdőben gyakran sétáltattam az oldalamon a sárga tokos, bumszli búvártőrt. Mert akkor én már erdésznek készültem, s bizonyos Zubogány Zoltán volt a példaképem, aki a régi magyar Kárpátokban, valahol Ungvár fölött volt erdész, csodálatosan nagy erejű ember, aki a medvével is megküzdött, ha szükséges volt. Hát ezért kellett nekem ez a tőr, ha netán egy medve a kiserdőben...
Természetesen a késdobálást is meg kellett tanulnunk. Iszlai Zoli volt köztünk a legnagyobb késdobáló, öt-hat méterről is biztonsággal számolta ki az eldobott kés pördülését, hogy az a hegyével érkezzen a kiszemelt fához, s rezegve álljon bele. No, de próbálkoztam én is. Volt egy találkahelyünk az erdőben, a Nyárfás. Ide járt ki a bandánk, még a lányok is. Itt gyakoroltunk a fákon – amiből látszik, hogy nem az elvakult természetvédő ambíciójával akartam én erdész lenni. Talán még ma is látható a fák kérgén a sok dobás nyoma, de nyoma van annak az én bőrömön is. A bumszli búvártőr ugyanis nehezen akart beleállni a fába, jó erősen meg kellett ahhoz dobni. Mindegy, nem akarom részletezni, egyszer rosszul számoltam ki a pördülést, markolattal találtam el a fát, a tőr pedig visszapattant. Még épp el tudtam húzni a fejem, így a kés csak a vállamba állt bele.
Játszottunk üveggel is, dianás üvegből locsoltuk egymást a kánikulában, míg össze nem koccant a két üveg, máig az ujjamon a nyoma. De még az ártalmatlan bőrlabda is veszélyes volt ránk olykor, egyszer beletört egy védésbe a csuklóm. Egyik ismert kollégám a fél szemét hagyta ott a gyerekkorban: unokatestvére véletlenül kilőtte csúzlival. Mondhatnám, hogy veszélyes gyerekkorunk volt, de nem igaz. Csak próbálgattuk az életet, ami néha életveszélyesnek bizonyult. Gondolom, ez másokkal is ugyanígy történt.
