Tragédia évnyitó előtt
Másnaptól teljes gőzzel megindult volna az oktatás a vadonatúj intézményben, melynek tanári gárdáját is azon a nyáron toborozták. De vasárnap nem lett évnyitó, legalább is itt, a Bartók úton nem. Kedden ugyanis, nem sokkal déli tizenkét óra után hatalmas robbanás tépte szét a falakat, majd tűz csapott fel a romokon.
A Népszabadságban a következő nap egy ehhez hasonló hírkép jelent meg a tragédiáról, azon a raszterpöttyös újságfotón is jól látszott, hogy a modern épület fele leszakadt, a semmibe lógó betonfoszlányokat a törmelékhalom tetejére kapaszkodó tűzoltók daruval emelték le. A feltépett iskolaépület gyomrában pedig kivehetők voltak a megroggyant szekrények, a belőlük kiömlött papirosok, a széttört bútorzat. A rövid tudósítás szerint öt súlyos sebesültet és néhány könnyebb sérültet mentettek ki a maradványok közül. Halottakról nem szólt a tudósítás.
Pedig sajnos voltak áldozatok is, mondja Tokay Ildikó, az iskola akkori fiatal tanára, későbbi igazgatója, akit az archívumból előkerült fotó miatt hívtunk fel. Pontosan emlékszik, három kolléga, két tanárnő és az iskolatitkár vesztette életét a robbanáskor a helyszínen. Hiszen augusztus közepétől már minden nap bejártak, készültek az iskolakezdésre, kezdett összerázódni a kollektíva. A többség kora délután hazament, de néhányan rendszerint tovább is bent maradtak. Közülük ért ott hármat a detonáció, mely épp a tanári épületszárnyat sújtotta. Tokay tanárnő egyiküket sem ismerte személyesen, mivel ő a többieknél kicsit később került be a tanári karba, épp a tragédia napjának délelőttjén intézte a munkába állását. Csak az újságban látta a fényképüket, s onnan tudta meg a nevüket is. Temetésükön az egész tantestület ott volt, és jókora tömeg a kerületből.
Mint kiderült, gázrobbanás történt, a tanárnő úgy emlékszik, egy gyufa okozta. Más források szerint egy hegesztőpisztoly, mert annak ellenére, hogy még dolgoztak a fűtésszerelők, és még nem történt meg az átadás, a gázt ráengedték a rendszerre. Hogy ki volt a felelős, azt ők már nem igen akarták megtudni, emlékszik a matematika-kémia szakos tanárnő, inkább előre szerettek volna nézni abban a nyomorúságos helyzetben.
Természetesen az ügyet kivizsgálták, felelősségre vonás is történt, de akkor már mindenki a tanítással volt elfoglalva. Azért talán jegyezzük meg, hogy a szerelők vezetőjét, aki egyébként maga is súlyos égési sérüléseket szenvedett, több évi börtönre ítélték.
Az iskola osztályait szétszórták a kerületben. A felső évfolyamot a szomszédos „nagytétényi” iskola, a mai Hugonnai Vilma Általános Iskola fogadta be, az egyik elsős osztály az akkori sertéshizlalda irodaházában lévő kultúrteremben tanult, a többi évfolyam a „Fa iskolának” nevezett budatétényi iskolában, a Baross Gábor telepi iskolában és más intézményekben kapott helyet tanítóval együtt. Az alsósok reggelente a pártházban gyülekeztek, s onnan vitték őket busszal a kijelölt oktatási helyszínekre. Összefogott az egész kerület, hogy segítsen,
Így kezdték hát az első évüket. Közben a romok helyén egy esztendő alatt újra megépült a saját iskolaépületük, s a következő szeptembertől már ott taníthattak. Persze, volt olyan, aki a rossz emlékek miatt többet nem tudott belépni oda, el is hagyta a tanári kart. De akik maradtak, azokat olyan kemény közösséggé kovácsolta ez a kezdeti tragédia - főleg az akkori igazgatónak, Fritúz Bélánénak köszönhetően -, hogy évtizedekig együtt maradtak, és kerületi éliskolává tették a Bartókot, mondja Tokay tanárnő.
A korabeli tanári karból már senki sem tanít, ám a robbanás emléke máig él az iskolában, mely közben angol-magyar két tanítási nyelvű intézménnyé vált. Igaz, nem csináltak emlékhelyet, nem állítottak emléktáblát, csak néhány tablón összegyűjtötték a korabeli újságcikkeket, s ezeket máig őrzik. Az eseményről nem szoktak külön megemlékezni, de az iskola évfordulóin és az iskolatörténeti kiállításon azért szóba kerül, hogy milyen tragédiával kezdődött a történetük.
