Barnard és a pesti szívek
A fokvárosi professzor, mint írják, 1967. december 3-án „egyetlen éjszaka alatt világhírű lett”, s ettől a naptól sztárként kezelték, bármerre járt. Megvolt ehhez az alkata is: magas, jóképű, széles mosolyú sármőr volt, akit imádott a média, mert nagyon jól mutatott a címlapokon. És a nők is, persze: nem véletlen, hogy háromszor nősült. Budapestből is a csinos nőkre emlékezett leginkább – legalább is harminc évvel később, amikor újra eljött, azt mondta, rájuk volt igazán kíváncsi. Szóval, mondjuk úgy, a női szívekhez is értett.
Barnard 1969 júniusában a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség konferenciájára jött Budapestre. Bár arról fogalmunk sincs, mi köze volt a professzornak az atomenergiához, de mint a korabeli tudósításokból kihámozható: a sugárbiológia volt a konferencia egyik fontos témája. „Szervátültetések szempontjából is nagy jelentősége van a nukleáris technikának, a sugárzásos kezelésnek” - oldotta fel a dilemmát ezzel a laikusoknak szóló magyarázattal Barnard doktor, aki természetesen a Royal Szállóban megtartott előadásán is a szívátültetés és a szervátültetés jövőjéről beszélt, népszerűsítve azt.
Ekkor már túl volt az ötödik szívtranszplantációs műtétjén, s egyik betege, Blaiberg fogorvos (a második Barnard által műtött műszíves) már másfél éve vidáman élt mástól kapott szívével, ami nagy reményekre adott okot – ekkor még nem lehetett tudni, hogy két hónap múlva ő is meghal. (Barnard első újszíves betege csak 18 nappal élte túl a műtétet.)
A hivatalos programban nem volt benne, de hallottam valahol, hogy Barnard azt kérte vendéglátóitól, vigyék el egy zenés szórakozóhelyre, ahol vidám fiatalokat láthat. Bár a Royal klímája bizonyára nem volt rossz, a tudomány problémáin rágódó tudósok társasága után az eleven életet is látni vágyta a nyitott életszemléletű, negyvenhét éves professzor. Kánikula volt éppen, valami szabadtéri hely tűnt leginkább alkalmasnak.
Végül is az akkori Budai Ifjúsági Parkba, a Várkertbazárba vitték el, ott kapott asztalt a terasz pergolái alatt, gyönyörű kilátással Budapestre és a tánctérre egyaránt. További részleteket, hogy bonyolódott-e netán akkor szívkalandokba, nem tudok. Annyi biztos, hogy a hellyel, Budapesttel és a hölgyekkel elégedett volt. Másnap, június 19-én pedig már repült is tovább.
És csak harminc évvel később, halála előtt egy évvel, 2000 decemberében jött vissza újra, stílusosan, a Majestic Imperator nevű különvonattal. Akkor már nem praktizált. Százhatvanöt sikerrel átültetett szív után nyugdíjba vonult. Ekkor, az utolsó budapesti látogatásán az 50 út az egészséges szívhez című könyvének magyar kiadását szervezte. Már nem a transzplantációt népszerűsítette, hanem a megelőzést. Nem tudom, hogy elvitette-e ekkor is magát a fiatalok közé, de az biztos, hogy a Várkerbazárba ekkor már nem vihették, ha nem akarták lerombolni budapesti szép emlékeit.
