Az emeletes tribünből kiemelkedő négy méteres posztamensen álló nyolc méteres Sztálin bajszáig aligha ért volna föl a földszintről vízsugár. Lenin viszont csak négy méterre nőtt, és már a tér síkja fölött két méterrel elkezdődött. Volt viszont mögötte egy hatalmas, 17 méter magas vörösmárvány-borítású csonka gúla. Mindenki láthatta a különbséget a Rákosi-korszak és a Kádár-korszak között: most már nem a vezetője alatt áll a tömeg, hanem mögötte! A vezető pedig nem istenszerű, hanem emberszerű, és szinte megszólítható.

A lojális pesti nép ártatlan viccel üdvözölte a szakszervezeti központ épületével szembeállított Vlagyimir Iljicset: „– Miért nem állították Lenint a márványtömb tetejére? – Hogy ne lássa, mi folyik odaát a SZOT-ban!”
És valóban, nem úgy néz ki ez a Lenin, mint aki bármi nyugtalanítót látna. Az alkotója sem úgy nézett ki. Pátzay Pál, a Horthy börtönét megjárt, Kassák által fölkarolt, heves expresszionista ifjú üres és szelíd újklasszicista férfiúvá érett. Egyszerű formák, nyugodt alaphang, „nincsen benne semmi, ámde az legalább érthető”. A háború után ő lett az egyik legtöbbet foglalkoztatott szobrász, még művészeti államtitkárrá is megtették a negyvenes évek végén. A Lenin-szobor felállításának évében másodjára kapta meg a Kossuth-díjat, de az elsőben is benne volt Lenin. Már az ötvenes években is Pátzay sok ezer példányban sokszorosított Lenin-büsztje töltötte be haladó szellemmel a pártirodákat szerte az országban.

Az új Lenin érkezése előtt egy esztendővel robbantották fel a régi Nemzetit. Úgy volt, hogy az új ott épül majd föl Lenin mellett. A nagy vörös pilont eleve úgy méretezték, hogy éppen az új Nemzeti Színház párkánymagasságáig érjen.

A „felszabadulás” huszadik évfordulójára fölállított Lenin nagyjából húsz évig lehetett nyugodt a jövője felől. A hetvenes években még vicces volt a kérdés: „– Tudod, hogy fogják hívni húsz év múlva a Lenin körutat? – Nem tudom. – Ennyire bízol Te a rendszerben?!” A nyolcvanas években ez a poén már nem ült.
1986-ban hangzott fel először a Kisangyal nevű punk zenekar „Szebb jövőt” című száma, melyben azt énekelték, hogyaszonygya: „A Lenin-szobor helyén / bombatölcsér tátong / eltűnnek már lassan / a gyermekkori álmok.” A szöveget az akkor 17 éves Pozsonyi Ádám írta, aki a Demokrata vérgőzös és vérrasszista publicistájává érett, s ma már a legsötétebb diktatúránál is jobban gyűlöli a tolerancia és az emberi egyenlőség elvére épülő rendszereket.

Lenin köztéri szobor-elvtársai közül először Münnich Ferencet érte atrocitás 1988-ban. Festékkel bemázolták őt, majd eltávolították a helyéről. Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója, akkor még a Hazafias Népfront, 1990-től pedig már az MDF országgyűlési képviselője az események hatására gyorsan védőőrizetbe helyeztette Lenint, elrendelte a szobor elszállítását „tatarozás” céljából.

A tatarozott Lenin nagy vörös tömegét végleg elhagyván öt évvel később bukkant föl a nagytétényi szoborparkban, és azóta is ott éli elmúlt világát.

Tisztítóvíz