Képmentő 89.: Lapszámosok
Még épp hogy dolgoztam(?) a Blaha Lujza téri sajtóházban. A Népszabadság második stúdiós évfolyamában, 1991 tavaszán javítottuk az akkori, igencsak elöregedett szerkesztőség átlagéletkorát. Alig maradt idő megismerni, hol szedik a lapot, alig szoktuk meg a páternosztert, alig tanulmányozhattuk, hogyan szaladnak a hurkába tekert gépelt cikkek a csőposta-hálózatban, alig volt időnk végighallgatni az „öregek” sztorijait a Corvin Áruház mögötti sörözőben, és alig üldögélhettem mesterem, Daniss Győző mikron nagyságú szobájában…máris szedni kellett a sátorfánkat. A Népszabadság Rt. úgy döntött, 1991 végén felbontja szerződését a Hírlapkiadó Vállalattal, és saját ingatlanba költözik. Itt vagyunk most is, a Bécsi úton, az egykori Szilikátipari Kutatóintézet irodaházában.
Első mentorom, Molnár Gál Péter cikke emlékeztet arra, hogy még el sem hagytuk a házat, már leverték a homlokzatról a Népszabadság neonbetűit – egy vasárnap, társadalmi rohammunkában. Kiírták a helyibe: Új Magyarország. Az a napilap sincs már, ahogy a ház sem, lesz helyette szálloda, ha egyszer elkészül.
Az épületegyüttes állítólag több mint száz évig adott otthont a magyar sajtónak. Mindhárom ház az 1890-es évek elején épült, és természetesen mindegyiknek más volt a gazdája, az építtetője. A József körút 5-ben honolt a Budapesti Hírlap szerkesztősége, amelyet legendás kiadója, Rákosi Jenő birtokolt. Az 1930-as években költöztek ide más lapok is, például a Függetlenség – írja Buza Péter a Budapest folyóiratban.
Aztán 1949. április 13-án a Blaha Lujza tér szecessziós épületeit, mint elhagyott javakat, az Állami Vállalatok Központi Nyugdíjpénztára kebelezte be, és a tulajdon a magyar államra szállt. A József körút 3., 5. és a 7-es házakat összeépítették, és így alakult meg a Szabad Nép-székház. Igaz, a 16,5 ezer négyzetméternyi területből csupán 2-3 ezret használt a Szabad Nép (majd Népszabadság), a többi helyiségben más lapok, a nyomda és a kiadói alkalmazottak dolgoztak.
Az átépítés költségeihez téglajegyet vásároltak a lelkes olvasók, jótékonysági focimeccset játszott az Iparügyi Minisztérium és a Posta csapata. Műsoros ünnepséget szerveztek a városházán, ahol több mint 11 ezer forint (!) gyűlt össze. A Fővárosi Napló szerint gyakorlatilag népi mozgalommá vált a Szabad Nép székházának felépítése. A külső homlokzat is megújult: Major Máté és Fischer József értő szakmai koncepciója nyomán. A tervező Lux László volt – a népligeti Planetárium is az ő rajzai alapján készült.
Akik a rendszerváltozás előtt gyakran jártak a Blaha környékén, jól emlékeznek arra a szocreál domborműre, amely a homlokzatot borította. A Felszabadítás és újjáépítés című művet három alkotó jegyezte: Beck András, valamint a Sztálin-szobráról híres Mikus Sándor és az Osztapenko-szobor készítője, Kerényi Jenő. A kompozíciót a Népszabadság elköltözése után hirtelen felindulásból leverték, és sima márványlapokra cserélték.
A házban még egy érdekesség maradt: a körülbelül nyolc méter hosszú és mintegy három méter magas karikatúracsoport, amelyet Szűr-Szabó József rajzolt az Esti Hírlap kulturális rovatának falára. Oldalnézetből örökítette meg a rovattagokat, mindenki úgy festett, mintha egyiptomi falfestményről kopírozták volna. Elsőként Dersi Tamás rovatvezető „mászott”a falra, mint fáraó, csak utána jöttek helyettesek, munkatársak. Aztán a szerkesztőség nyaggatására felkerültek lapvezetők és más újságírók, sőt maga Szűr-Szabó is. Az egyik „figura’, az egykori rovatvezető-helyettes Bernáth László azt meséli: angyalföldi pincében várja jobb sorát a vakolattal együtt leszedett hatalmas karikatúra, amelyet pár éve a kulturális minisztérium védetté nyilvánított. Ha minden jól megy, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége új székházában láthatjuk majd viszont a hatalmas korlenyomatot.
