Sínház az egész világ

Kellemes zsongás töltötte el 1977 februárjában a Keleti pályaudvart. A magyar utazóközönség azt figyelte, hirtelen cirill betűs feliratokkal árasztották el a csarnokot, és feltűnően sokan beszélnek angolul. A BBC készítette itt ugyanis miniszériáját Tolsztoj művéből, az Anna Kareninából.

A BBC, a MAFILM és a Hámán Kató vontatási főnökség összefogásából készült az 1977-es Anna Karenina-film. Az angolok egy hétre változtatták stúdióvá az érkezési oldalt. Itt készült a tízrészes sorozat idevágó epizódja. Nicola Pagett-nek nehéz dolga volt, hiszen Greta Garbóval kétszer is filmre vitték a Tolsztoj- művet, és híressé vált az 1948-as feldolgozás is Vivien Leigh-vel a címszerepben.

A színészek közül amúgy Eric Porter (Karenin) és Stuart Wilson (Vronszkij) lehetett a legismerősebb az utazóközönségnek. Az előbbit a Forsyte Saga Soamesaként, az utóbbit a Strauss család Johannjaként láthatták akkoriban a hazai tévénézők.

De térjünk vissza a pályaudvarra, ahol Wilsonnak és Davyd Harriesnek (Sztyiva) éppen a film rendezője, Basil Coleman ad instrukciót!

A Népszabadság tudósításából azt is megtudhatjuk, hogy a film készítéséből a vasutasok is kivették a részüket, a Hámán Kató vontatási főnökség dolgozói készítették el azt a korhű vonatszerelvényt, hat kocsiból álló gőzöst, amelynek nagy szerepe van a filmben.

„Kedvelt helyszín egyébként a pályaudvar", mondja Rozsnyay Károly gyártásvezető. Igaz, 1977-ben, mikor az Anna Kareninát készítették a britek, még az iskolapadban csibészkedett, de két évvel később már forgatás-közelbe került. Hivatalsegédként indult, négy darab huszonöt literes szódásballont cipeltettek vele. Míg megmászta a filmes szamárlétrát, felvételvezető gyakornokként, felvételvezető kettőként, majd gyártásvezetőként, egészen sok pályaudvaron filmezett. Amire hirtelen vissza tud emlékezni: egy hongkongi akciófilm 1997-ből, vagy az LGT együttesről készült mozi.

Gyártásvezetőként egyébként az ő kompetenciája elintézni, hogy a stábot úgy zárják körbe, hogy se a kóbor utazó ne jusson véletlenül a kamera elé, se a statiszta ne szálljon fel véletlenül mondjuk a celldömölki hat húszasra.
Amúgy a hazai pályaudvarokat, főként a Nyugatit, a külföldiek is boldogan bérlik ki. Az egyik ismerősöm a vonatról lekászálódva kapott sokkot attól, hogy horogkeresztes zászlóval van teleaggatva a budapesti megálló.
Mindenki tud mondani vonatos akciófilmet, pláne olyat, ahol a szerelvények tetején üldözi a jó a gonoszt vagy fordítva. Rozsnyay Károly pont egy olyan filmet kezd majd forgatni., amelyben a főhős a vagon alá bújva menekül a rendőrök fogságából. Hogy mi kell ehhez, mit kell a vonat alá építeni, hogy biztonságosan kivitelezhető legyen, azt mindig a legjobb szakemberekkel dolgozzák ki.

Nyilván a Keletiben forgathatta 1977-ben a BBC az Anna Karenina film végét is, mikor a címszereplő a vonat alá veti magát. Mivel a színész a legdrágább, ha baja történik, értelemszerűen hónapokra leállhat a forgatás, mondja Rozsnyay, így feltehetően kaszkadőr ugrott el a peronról, de a következő snittben már egy bábu esett a vonat alá.

anna karenina forgatása
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.