Kincses Károly fotótörténész (ezúttal kurátorként) karcos és őszinte közléssel indítja útjára a látogatót Mandur László fotókiállításán az Örkény István Könyvesbolt Cultiris Galériájában. A bejárat melletti falon lóg egy általa fogalmazott, jókorára nagyított szöveg, hogy „engesztelhetetlen utálatot és haragot” érez valamennyi politikussal szemben, álljanak bármelyik oldalon. Kiderül aztán, hogy Mandur Lászlót, aki az MSZP politikusa, az előző Országgyűlés alelnöke, mellesleg fotográfus, kizárólag Balla Demeter fotóművész nyomatékos kérésére segítette kurátorként első kiállításán.

A távolságtartással elkezdett közös munka során hamar kiderült, hogy Mandur „sokkal inkább érzékeny, a világra figyelő, annak kérdéseire sajátos válaszokat adó fotográfus, mint politikus.” Gyors egymásutánban immár a negyedik kiállítását gondozza.

Rémület (2012) Mandur László

Ezúttal egy változatos összeállítást kapunk Mandur László fotográfiáiból, melyben látható néhány azon felvételek közül, amelyek egy Balla Demeterrel közös albumban jelentek meg, látható Mandur New York-i fotói közül néhány, láthatók festményszerű színes és szépen komponált fekete-fehér képek, összességében kitűnő megfigyelések. Látható egy tátott szájú kőoroszlán előtt elröppenő madár, kerítés, amely belefut egy végtelen vízbe, lekerítve a semmiből a semmit.

Határvonalak (2014) Mandur László

A kiállítás megnyitójának viharában azért marad idő arra is, hogy Mandur Lászlóval egy fontos kérdést tisztázzunk. Miképpen fér össze az objektivitásra törekvő politikus és a szubjektív nézőpontokat kereső fotográfus egy emberben. Mandur azt mondja: „Én ebben az értelemben nem voltam tipikus politikus. Úgy gondolom, hogy a politikusnak erős empátiával kell viseltetnie az emberek, egyáltalán, a környezete iránt. Szikár, objektív, colstokkal és sublerrel méricskélő politikusként képtelenség jól vezetni egy országot. Így tehát bennem nincs kétféle hozzáállás.”

A fotográfiáról szólva pedig azt mondja: „Amikor a fotó segítségével kiragadunk egy pillanatot a folyó időből, és rögzítjük, kimerevítjük, akkor lehetőséget teremtünk arra, hogy figyelmesen elemezhessük azt. Úgy, ahogy az idő sebesen sodródó folyamatában egyébként lehetetlen. És akkor már csak egyetlen feladatunk maradt, az, hogy tehetségünk, szerencsénk segítségével olyan pillanatokat ragadjunk meg, amelyek tipikusak, fontosak. Az ugyanis több információt hordoz a politikus és a világ számára, mint többezernyi írott oldal összesen.”