„Ahhoz, hogy az ember pél­dául egy lecsót főzzön, érdeklődést kell tanúsítania az étkezés és a lecsó iránt.”

Most nyilván akadnak, akik leragadnak annál a problematikánál, hogy az akció elkezdéséhez miért nem elég rohadt éhesen ott állni a paradicsommal, paprikával és hagymával szépen föltöltött hűtő előtt, de Czakó Gábor hasonlata ettől komplexebb értelmezést érdemel. A Kossuth-díjas író ugyanis ezzel a példabeszéddel érvelt a választási regisztráció bevezetése mellett a Duna TV Klubszoba című műsorában. Magyarázatként hozzáfűzte: nagyon is érthető, ha nem engedik oda a kondérhoz azt, aki mazsolát vagy cukrot helyezne az edénybe.

Betlen János műsorvezetőt nem feltétlenül az unortodox ízesítési eljárások elutasítása lepte meg, hanem tán inkább a kérdés lábasügyi dimenzióba pozicionálása. Pedig az e következtetésig vezető út sem volt mentes súlyos retorikai balesetektől, amennyiben Czakó az IMF-fel kapcsolatban kijelentette, hogy a valutaalap a fél világot tönkretette, s tetteiért nem felelt soha senkinek. Dippold Pál, a beszélgetés másik résztvevője sem volt tétlen, empirikus kutatásának eredményét osztotta meg a kollégákkal: az úgynevezett emberek egyáltalán nem foglalkoznak annyit a Világbankkal, amennyit a média.

Állítása vitathatatlan, mi több, csöppet kiterjeszthető: tézise a zsiráfok szaporodására, a jegybank alapkamat-csökkentésére, valamint az ötödik generációs iPhone-ra is vonatkoztatható. Ott ült még a stúdióban Mellár Tamás közgazdász, aki beszélt a jövő évi költségvetésben föllelhető öt-hatszázmilliárd forintos résről, meg arról, mit kellett volna kezdeni a magánnyugdíjpénztárak államosításából szerzett háromezermilliárddal, ám a főszerepet ezúttal nem rá és a racionális érvelésre osztották.

Ez akkor nyert végképp bizonyítást, amikor fókuszba került a családon belüli erőszakról szóló közéleti vita. Nyitányként Czakó úgy kommentálta a hírt, amely szerint önálló büntetőjogi törvényi tényállása lesz az efféle eseteknek: újabb szög a család koporsójába. Mivel egyetlen Jáksó László és/vagy Sebestyén Balázs sem vágtatott a képernyőre egy üveg pezsgővel, azt rikoltozva, hogy kész átverés, Betlen tudomásul vette a közlést. Ám Czakó még fokozta az élvezeteket: beszámolt arról, hogy alkalmanként megverte a fiait. Betlen érdeklődött, hirtelen felindulásból járt-e el a keze, ám az író helyreigazította: tudatosan kell ütni. Az elképedt műsorvezető azzal a felvetéssel próbálkozott: „Képes voltál felkészülni rá, hogy megütöd?” „Hogyne, persze” – érkezett a határozott válasz. Dippold meg sietett tromfolni, így kifejtette: százezer békeharcosnak nincs jobb dolga, mint a jogi perverzió felé terelni az ügyet.

Ez volt az a pillanat, amikor fölöttébb boldogok voltunk amiatt, hogy Betlen János a közszolgálati tévében töltötte az utóbbi dekádot, nem pedig gengszterrepperként dolgozott, mert akkor esetleg a „Ti teljesen megőrültetek?” felvetéssel kínálta volna meg a két illetékest, hogy a kiegészítő káromkodásokat ezúttal mellőzzük.

Ha a Spongyabob vetítésekor a hatos karikát kell kipakolni a sarokba, akkor ide az 1789-eset illeszthetnék: a francia forradalom után születetteknek ugyanis értelmezhetetlen ez a tartalom, s megtekintése csupán éppen a lányukat árusító, vaddisznóvadászatról visszatért földesurak társaságában javasolt.

Az x bácsi verte y nénit, aki aztán z időn belül megjavult czakói egyenlet felrajzolása után Betlenen már csak a bámulat látszott. Pedig a Klubszoba ideális vasárnap esti műsor. A tapasztalt tévés, valamint három ismert értelmiségi beszélget a hét fontos ügyeiről. Hogy általában nagy a konzervatív többség, nem különösebben zavaró, ha Mellár-formátumú gondolkodók randevúznak és kommentálják az eseményeket. Az olyan alkalmakkor, amikor a bemutatott idézetek gazdáihoz hasonló teoretikusok gyülekeznek, akkor a műsorvezetőnek csak a kellemetlen feszengés marad az egyetlen feladata.

Amúgy ez a bemutató sem volt teljesen haszontalan. Aki a Stahl konyhája helyett véletlenül kapcsolt oda, megtudta: a lecsóba nem kell mazsola. Ez a Spongyabobból nem derült volna ki.