Európa egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti kiállítóhelyének egyedülálló tárlata - rávilágítva az egykori kelet-nyugati ellentét művészeti lényegére - egyrészt olyan alkotókat mutat be, akik a volt kommunista országokat tematikájukban, művészi és politikai hozzáállásukkal meghatározták, de Franciaországban kevéssé ismertek. Másrészt a több generációt, stílust és műfajt felvonultató csoportos tárlat húsz évvel a rendszerváltás után a kelet-európai régió emblematikus figuráinak a mai fiatal generációra tett hatásait, azaz az egykori Kelet-Európa művészeti örökségét vizsgálja a világban.

Az ötven, köztük több magyar alkotó összesen 160 munkáját bemutató kiállítás Christine Marcel és Joanna Mytkowska kurátorok szándéka szerint alapvetően két klisével akar szakítani: ahogy politikailag sincs ma már értelme a Kelet-Európa megjelölésnek, úgy ez véleményük szerint a képzőművészet esetében is elavult. A másik téves felfogás a művészettörténészek szerint az, hogy a kelet-európai művészek a kommunista rezsim alatt szándékos politikai tetteket hajtottak végre alkotásaikkal.

Az viszont tény, hogy számos, nem csak kelet-európai kortárs művész a rendszerváltás óta újraértelmezi a volt kommunista országok művészeti mozgalmait és az azokra jellemző témákat. Ily módon a kiállítás koncepciója szerint a társadalomkritikát spiritualizmussal ötvöző Erdély Miklós által teremetett hagyomány folytatójának tekinthető a magyar kortárs képzőművészet egyik legelismertebb személyisége, Csörgő Attila, akinek kinetikus munkái kozmikus tartalommal bírnak. Az előbbinek az 1976-ban alkotott Időutazás című fotósorozata, míg a fiatal konceptuális művésztől az 1998-ban készült Eseménygörbék című alkotás látható Párizsban.

A hét nagy téma köré szerveződő tárlat a hatvanas-hetvenes évek legjelentősebb alkotóitól, így a magyar Hajas Tibortól több művet is bemutat. A performansz műfaj 1980-ban autóbalesetben elhunyt magyarországi megteremtőjének fotósorozatai közül az Analízisdetonáció 1-5 is látható a kiállításon, amelyen egy emberi ujj Budapest látképének negatívját átfúrva gyakorlatilag szétroncsolja a várost, a halállal foglalkozó Felületkínzások 1978, valamint az egyik legjelentősebb konceptuális munkáit jelentő Pótlások 1974-76 című sorozat, vagy a többek között Bódy Gáborral és Erdély Miklóssal 1976-ban forgatott Öndivatbemutató című kisfilm.

A modern utópiák rész elsősorban építészeti projektekkel foglalkozik, a második résznek a kommunista rendszerben a világ megváltoztatásáért harcoló véleményformálóknak, a hagyományok őrzőinek tekintett művészek által a hivatalos intézményrendszeren kívül teremtetett, sajátos spirituális világ kérdése a témája. Az "anti-művészet" rész az ötvenes évek akadémikus festészetével szemben fellépő radikális alkotókat mutatja be. Külön részt szentel a kiállítás a kommunizmusban a közélet és a magánszféra közötti jellegzetes különbséggel foglalkozó munkáknak.

A feminista alkotók után a "mikropolitikai gesztusok és társadalomkritika" részben több magyar művész is helyet kapott, mint például a kurátorok szerint az egyik olyan ritka alkotó Kelet-Európában, aki tudatosan teremtett politikai művészetet: Szentjóby Tamás. De itt látható a Németországban élő Tót Endre egyik fotója is, valamint a vajdasági Szombathy Bálintnak Lenin in Budapest című fotósorozata, amely Magyarországon még soha nem volt kiállítva. Az 1972-ben készült 13 fekete-fehér, kordokumentumként is értelmezhető ironikus és provokatív képen a fotós kezében egy Lenin-transzparenssel önmagát fotózta Budapest külterein.

A július 19-ig látogatható kiállításhoz kapcsolódóan az elkövetkező hónapokban a korszakról és annak művészetéről számos vitát, vetítést és a művészekkel közönségtalálkozókat is szervez a Pompidou Központ.