Ha az ember építész, piacot is tervezhet magának. Lényegében ez történt Benedetta Tagliabuéval is, aki férjével, a szintén építész Enric Mirallesszel Barcelona Ciutat Vella nevű negyedében lakott. Mindennap megfordultak a piactéren, ahol a környékbeli öregek árultak friss tengeri halat és gyümölcsöt.

Ázott falevél ihlette parlament Edinburgh óvárosában

A barcelonai városvezetés azonban úgy döntött, hogy a piac túl elavult, ezért fel kell újítani. Tagliabue és Miralles kapott az alkalmon, pályázott, és megnyerte. A Santa Caterina új épületét 2005-ben adták át, a halárusok fölött hullámzó tetőszerkezetet a városra jellemző színes csempék mintázata díszíti. Tagliabue Velencében tanult építészetet, aztán Barcelonába költözött. Itt találkozott Enric Mirallesszel, akivel hamarosan összeházasodtak, majd megalapították az egyik legjelentősebb kortárs építészeti irodát, a Miralles–Taglia-bue EMBT-t.

A férje halála óta az irodát egyedül irányító olasz tervező a Hello Wood építészeti program meghívására érkezett Budapestre. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tartott előadásában az épületekkel való személyes kapcsolatáról mesélt. A Santa Caterinával kapcsolatban például arról, hogy a piac környéki házak ablakaiban a hosszú építkezés után megjelentek a kosárlógatók.

A kosárlógatás az a jelenség, amikor az ablakon kihajoló katalánok hangos füttyel jeleznek a lent csavargó utcagyerekeknek, majd az ablakon keresztül egy spárgára erősített kosarat eresztenek le, benne a bevásárlandó dolgok listájával és egy kis pénzzel. Tagliabue úgy véli, az építész igazi sikere az, amikor az épületet és környékét birtokba veszik a helybeliek. Az egyik legnehezebb feladat azonban éppen az, hogy az épület passzoljon a környezetéhez.

Legismertebb munkájuk a skót parlament épülete, amelyet 2004-ben adtak át. A két alapító a tervezés előtt sokszor elment Skóciába, hogy rájöjjön, mi az a forma, amely a legjellemzőbb a skót tájra, s amely mintaként szolgálhat. Az egyik ilyen úton történt, a kilencvenes évek végén, hogy Enric Miralles lehajolt egy mező közepén, és felemelt egy ázott falevelet. Egy ideig nézte, majd nagyon határozottan azt mondta: megvan! Az épület pedig tényleg olyan, mint egy óriási nedves falevél.

Tagliabue számára a formai inspiráció mellett rendkívül fontos a mesteremberekkel való kapcsolat. A 2010-es sanghaji világkiállítás spanyol pavilonjának ötlete például úgy született, hogy az iroda tervezői párhuzamokat kerestek a hagyományos kínai és spanyol tárgyi kultúra között. Így jöttek rá, hogy Andalúziában szinte pontosan ugyanúgy fűzik a nádkosarakat, mint a Jangce partján. A kosarak tervei még Spanyolországban születtek, a gigantikus installáció felületére azonban már a Sanghaj környéki mesterek szerelték fel.

Benedetta Tagliabue úgy hiszi, az ember által épített dolgok között van valami láthatatlan kapcsolat, hiába választják szét őket kontinensek. Vagy éppen évszázadok, mint a Santa Caterina piacterét a templomtól, melyet a tizenhatodik században romboltak le, hogy a püspökök és sekrestyék helyét szép lassan átvegyék a halárusok, szőnyegszövők, narancskereskedők és a kosárlógató katalánok.