Szó sincs arról, hogy valaki a hallgatag börtönlakó kedvéért vágna bele ebbe a könyvbe – a Nesbo-olvasóknak már külön táboruk van, és mindenki azt a világot akarja újra, amit a szerző olyan laza könnyedséggel képes újra és újra megépíteni.

Amúgy csupa szokásos panel szerepel ebben: Oslóban gyakran esik az eső, a rendőrség korrupt, a börtönvezetés az alvilággal játszik össze, a skandináv jólét most is sötét titkokat rejt, a hidak alatt pedig heroinisták halnak magányos vagy nem is olyan magányos, de mindenképpen brutális halált. Nesbo tálalásában azonban mindez szinte filmszerű, gyors vágásokkal cserélgeti a történetszálakat, az olvasó sosem tudja igazán, mi kezdődik vagy folytatódik éppen. És a szokásos drogdílerek, utálnivalóan korrupt vagy fásult közszolgák között megint ott egy jól eltalált figura, Sonny, a fiatal heroinista, aki olyan gyilkosságokért tölti börtönbüntetését, amelyeket nem követett el.

A szerző szándékosan indít hendikepből, mert így még imponálóbb lesz, amikor a titokzatos fiú egyszer csak aktivizálódik, megszökik, mi pedig megszeretjük naivitását és egyre jobban szurkolunk neki. Nesbo remekül rakja össze Sonny figuráját, először csak egy kiszámíthatatlan, fenyegető személyiséget rejt a legendás kapucni, aztán a fiú az újabb és újabb fordulatok adagolásával változik át kortárs Rózsa Sándorrá – a szerző szerintem tudatosan a női olvasóira is gondolva színezte ilyen romantikusan szexire a főszereplőjét.

Persze egy krimifolyamnál az igazi főszereplő mindig az író: mivel, hogyan tud függővé tenni minket? A skandinávok közül kétségtelenül Nesbo profilja a legszínesebb: Angliában állítólag ígéretes focistakarrier várta, ehelyett volt szerződéses katona, pénzügyi elemző, majd taxizott is – szintén állítólag azokkal a hétköznapian szikár párbeszédekkel is taxizás közben töltötte fel magát, amelyek most leírva olyan hitelesnek hatnak.

Vagy mi vagyunk hajlandók hitelesnek látni őket. Jo Nesbo egyébként még rocksztár is hazájában, frontembere és szövegírója a Di Derre nevű zenekarának, igaz, amióta forgatókönyveket is ír, továbbá egyik kelendő exportcikke lett Norvégiának, a zenélés hobbizenélés maradt.

A fiú Nesbo második olyan krimije, ami nem volt része a Harry Hole-sorozatnak. Nekem most hiányzott is az ott jellemző gunyoros humor és másnapos önirónia, viszont ez is olyan filmszerű, mint a 2008-as Fejvadászok, amiből néhány éve film is készült. Talán ezért nem véletlen, hogy a sztori most is a tudatalattink szélesvásznán pereg. A fiú megfilmesítési jogait természetesen már felvásárolta a Warner Bros., a főszereplő pedig Leonardo Di Caprio lesz.

JO NESBO: A FIÚ Animus Kiadó, 432 oldal, 3980 forint