A Keleti Blokkban vagyunk amúgy, amely műfaját tekintve összművészeti alkotóház, ha valakinek nem tetszik ez a gumidefiníció, hát jó: olyan épületkonglomerátum az Ajtósi Dürer soron, amely műtermekkel, próbahelyiségekkel és stúdiókkal van tele. De tényleg tele. Az itt tevékenykedő zenészek, hangokkal szöszölők, zenekarok és képzőművészek nyílt nappal ünneplik a Magyar Dal Napját, rengetegen, ennek része például, hogy a már említett Krizsó, oldalán Kalotás Csabával, a Realistic másik producerével mutatja a csapat régi és új dalait. Na nem live act-szerűen, „csak" a merevlemezről, de azért a beavatódás élménye így is megáll. Pláne, hogy kommentálja is a szerzeményeket, és van mondandója a globális zeneipar sorvadásának esetleges okairól csakúgy, mint a legújabb műfajok zenei térhasználatáról. És sok egyébről.

Magyar Dal napja

A stúdió amúgy „betolakodókkal" van tele, ami egy nyílt nap alkalmával nem olyan nagy csoda. Így van ez a Blokk összes szobácskájában. Az imént még Hártó Szilvia együttese, a Bijou zenélt a Lila teremben (amely: lila), talp­alatnyi hely sem nagyon volt az amúgy­ sem túl nagy, legfeljebb tizenpár négyzetméternyi helyiségben. Hogy hallgatók és előadók ilyen szűk helyre vannak összezárva, nemcsak azért jó, mert csekély érdeklődés esetén is biztosított a táblás ház; a fizikai közelség - szerintem nagyon helyesen - rombolja azt a káros illúziót, miszerint a zenész ­amolyan megközelíthetetlen félistenség, akire rémült áhítattal szabad csak tekinteni. A zene, a dal, most épp a magyar dal születéséhez lehet így közelebb férkőzni, az élmény, mondhatni, exkluzív. Pláne, ha a dalok, jelen esetben a Bijou dalai olyan szépen, lassan áramolnak, ahogy egy régi tölgyfa árnyéka vándorol egy napsütötte házfalon, napsütötte késő délután, folyamatosan, a sietség minden gyanúja nélkül. A Nemjuci kamarakoncertjén nagyobb a zúzás, de ez mit sem von le a közvetlen élmény értékéből, és így érezzük Peter Oginál is, aki egy szál gitárral ül ki a Blokk egyik „nappalijába". A kislányok a földön ülnek, mi a zöld pamlagon, egy régi Filmvilágokkal tele polc mellett hallgatjuk, hogy „kurta szemfényvesztés-fuvallat az élet", és tényleg az, de még erre a darab időre is érdemes venni egy hosszúlépést meg egy dobozos sört a műélvezethez a lényegé­ben korrekt árakkal dolgozó büfében.

A Bokor és a Galagonya utca sarkán, a Klubrádió színpadánál áll a tömeg és nézi, hallgatja némán a fényhomályos hangú Fábián Julit, aki alá Szakcsi Lakatos Béla zongorázik. Egy nyolcvan pluszos néni mellettünk épp azt ecseteli, milyen jó, hogy megkönyörült rajtunk a Jóisten, és az egész heti mocsok idő helyett huszonfokot és napsütést küldött; kezében rántotthúsos zsemle. Valóban, ha lógott is az eső lába reggeltájt, valaki jó nagyot rúghatott bele, ami már csak azért sem baj, mert így nemcsak az egyik legjobb magyar dzsessz­énekesnő énekel Summertime-ról, de tényleg késő nyári a hangulat. Derék óbudai polgárok, rózsaszín inges, farmeres, tornacipős exminiszterelnök családostul, még a csaj is itt álldogál a környéki nonstopból. Ismerős és ismeretlen, a zenének örülő arcok, mindenki boldognak tűnik, ami lehet, hogy tök giccses, de hát ez van.

A Gödörben este Takáts Eszterék koncertjébe csúszunk, de olyan akadálytalanul, mintha előtte legalábbis olajban áztunk volna ruhástól úgy fél napig. Hogy mi vagy ki lakik a nő torkában, azt egyelőre nem tudom, mindenesetre olyan evidensen lubickol a zenében, amelyet remek zenekara mögé varázsol, mint amilyen magától értetődő, hogy néha levegőt veszek. A hideg, meg az ő háton való futkorászása. És aztán rögtön egy ellenpont jön, Sickratman, azaz Paizs Miklós és zenekara népszerű slágerek átirataival kezd, a Tom Jones-féle Sexbombból náluk Lesz gond lesz, hogy milyen, mekkora gond, azt most hagyjuk. Miközben pedig a többi, egzaltáltságában és tahóságában vicces és jó dal, például a Nesze hülye paraszt vagy az Evvel a dalban mondom el, vagy épp az Érik a szőlőbe ágyazott szociorap megy, azon gondolkodom, mitől lehet ilyen súlyosan kész a csávó, szeme majdnem végig behunyva. Intravénás irónia? Paizs végül, az előre egyeztetett feltételek szerint bekövetkező ráadás keretében valószínűleg a jelenlegi miniszterelnökhöz kelt ódát énekel, nem hiba nélkül, de nagy átéléssel, állva, ami nála koncerten legalábbis szokatlan.

A Gödör-est fénypontja azonban mégiscsak az Időtlen zenekar koncertje, amelyre megtelik a hely teljesen. Nem csodálkozunk. Az URH, vagyis az Ultra Rock Hírügynökség egy nap híján pontosan harminc évvel ezelőtt, 1980. szeptember 13-án adta első koncertjét a pszichiátriai klinika nappali szanatóriumában, a Balaton zenekarral közösen, most pedig az egykori premieristák, a nyolcvanas évek magyar alter-undergroundjának emblematikus figurái - Bárdos Deák Ági, Menyhárt Jenő, Müller Péter, Markó Tamás, Polgár Péter, Újvári János, Horváth Bálint és Benső Pál - álltak össze egy ad hoc koncert erejéig. A Kontroll Csoport, az URH, a két zenekar fúziójának következtében létrejövő Európa Kiadó, vagy épp a Sziámi-Sziámi interperszonális viszonyait nem én fogom most kibogozni, mindegy is, a lényeg a reveláció, így, sokan, sokfélék, sokfélét, magyart, igazit adnak a fülünknek. A kezünkbe meg kilincset a magyar dalhoz. A Magyar Dal Napján.