Kányádi Sándor díszvacsorája

Irodalmi munkásságának elismeréséért tiszteletvacsorát adott Áder János köztársasági elnök Kányádi Sándornak kedd este a Sándor-palotában a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő első könyve megjelenésének 60. évfordulója alkalmából.
A tiszteletvacsorák hagyományát Áder János azzal a szándékkal teremtette meg, hogy időről időre felhívja a figyelmet a kiemelkedő teljesítményekre, amelyek öregbítik Magyarország hírnevét - mondta az MTI-nek kedden Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója.

Tájékoztatása szerint az államfő tudósokat, művészeket, sportolókat, de Európa-bajnokságot nyert szakmunkásokat is meghívott már tiszteletvacsorára. Mások mellett Kobajasi Kenicsiro karmestert, Rubik Ernő feltalálót, Polgár Judit nemzetközi sakknagymestert, olimpiai bajnokot és Buzánszky Jenő válogatott labdarúgót, az Aranycsapat nemrég elhunyt tagját is vendégül látta már az elnök az elmúlt két és fél évben - sorolta.

Ezen alkalmak során Áder János körbevezeti vendégeit a Sándor-palota történelmi termein, és megtekintik az épület teraszáról Budapest panorámáját is.

A díszvacsorákon általában a legnevesebb magyar éttermek és séfek alkotta négyfogásos menüket szolgálnak fel a vendégeknek. A felkért éttermek garanciát jelentenek arra, hogy igazán kiváló minőségű ízelítőt adjanak a magyar konyhából - mondta Altorjai Anita, hozzátéve: ez alkalommal a Gerbeaud alkotta menüt szolgálták fel a vendégeknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.