Kálmán-operett helyett István, a király

Az István, a király rockopera bemutatójával kezdi a 2013/2014-es évadot szeptember 27-én a Békéscsabai Jókai Színház a Montmartre-i Ibolya című operett helyett - jelentette be Fekete Péter, a színház igazgatója kedden.

A történelmi rockopera Szent István téri előadása Zsuráfszky Zoltán rendezésében fergeteges sikert aratott augusztus 20-án Békéscsabán és öt nappal később augusztus 25-én Kolozsváron is több tízezer embert vonzott - idézte fel az igazgató a sajtótájékoztatón.

A műsorváltozást Fekete Péter a közönség visszajelzéseivel indokolta, szerinte a szakma részéről is többen jelezték igényüket a darab kőszínházi bemutatójára.

Kiemelte: a szabadtéri előadás rendezője, a Honvéd Táncegyüttes művészeti vezetője, Zsuráfszky Zoltán adaptálja a rockoperát a Jókai színház nagyszínpadára a bemutatóhoz hasonló szereposztásban.

Megegyeztek a Zikkurat ügynökség vezetőjével, Rosta Máriával arról is, hogy a hiányzó szerepeket a társulat tagjai éneklik. Terveink szerint a táncos jeleneteket is döntően a színház és a helyi tánciskola művészei adják elő - fogalmazott az igazgató.

Hozzáfűzte: a bérletes nézők a szeptemberre tervezett Kálmán Imre–Julius Branner–Alfred Grünwald Montmartre-i Ibolya című operettet később láthatják. A színház kész arra is, hogy egy másik színház vendégjátékaként hozza el Békéscsabára a három felvonásos operettet. Az előadásban szereplő színészek, rendezők díszlettervezők és más munkatársak érdekei nem sérülnek, új feladatokat, szerepeket kapnak - magyarázta Fekete Péter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.