Nem könnyű természettudósokat kérdezni. Igazán tartalmas interjúkhoz a kérdezett bizalma is kell, amit újságíróként nehéz megszerezni. Nem úgy, ha valaki maga is neves tudós, mint Hargittai István, aki vegyész akadémikusként feleségével, az ugyancsak szakmabeli akadémikus Hargittai Magdolnával évekkel ezelőtt puszta kíváncsiságból felcsapott interjúkészítőnek. A kilencvenes évektől majd húsz éven keresztül faggattak világhírű tudósokat, fizikusokat, kémikusokat és orvosbiológusokat.

Több száz beszélgetést vettek fel a jeles kutatókkal, melyeket neves magazinok mellett egy hatkötetes angol nyelvű könyvsorozatban (Candid science) publikáltak. Ezek közül választottak ki most 111 beszélgetést – melyek egy részében szerzőtársként ­fiuk, Hargittai Balázs is részt vett –, és a Különleges elmék című kötetben az interjúk legérdekesebb részeit adják közre a magyar olvasó számára.

A Hargittai család előtt a könyv tanúsága szerint a leginkább magának való tudós is megnyílt és meglepő őszinteséggel vallott tudományról, munkáról, magánéletről, vallásról és a világ megismerhetőségéről. Az interjúalanyok a világ legjelesebb tudósai, köztük 68 Nobel-díjas, ami egyúttal azt is jelzi, ilyen mennyiségben magyar újságírónak egyszerűen lehetősége sem lenne ennyi tudományos világsztár közelébe kerülnie. Ebből következően némi szakma is belekerült az anyagba, de az igazán érdekesek természetesen az emberi tényezők.

Amikor például a DNS egyik biológus felfedezője, Francis Crick azt fejtegeti, hogy a gyógyíthatatlan betegnek jár az élet befejezésének joga, vagy amikor társa, az ugyancsak biológus James Watson arról tanakodik, milyen összefüggés van a genetika és az intelligencia között. A mikrobiológus Werner Arber meglepő kijelentést tesz, amikor felveti a tudomány veszélyességét a földi élet számára, Roger Penrose matematikus és fizikus felvázolja, mi lesz a következő lépés a világ megismerésében, a vegyész ­Paul J. Crutzen pedig a kémia légkörkárosító szerepét ecseteli. A szereplők mindössze tíz százaléka nő, s a női kutatók nehézségeit különösen a genetikus Christiane Nüsslein-Volhard írja le érzékletesen.

Miért különleges elmék a szerzőhármas interjúalanyai? Nem attól, mert Nobel-díjasok. A kitüntetés nem volt szempont a kiválasztásuknál, sokan éppenséggel a beszélgetések után kapták meg a stockholmi érmet. Inkább azért a minden esetben megharcolt útért, amin keresztüljutva elérték tudományos életpályájuk csúcsát.

Az egy-két oldalas beszélgetésrészletek talán kevésbé élvezetesek az igazi interjúk személyességét, feszültségét kedvelők számára, viszont olyan széles spektrumát nyújtják a bölcsességnek, amilyet ritkán kínál a magyar könyvpiac. Emiatt a szerzőhármas művét a tudomány iránt érdeklődők elsőrangú kézikönyvként forgathatják, amihez a kötetben szereplő személyek listája és egy nagyszerű tárgy- és névmutató ad hathatós segítséget.