Kádár-kori játékok

Játékvilágok címmel nyílik tárlat november 28-án Budapesten, a Széphárom Közösségi Térben a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum négy évtizede nem látott játékgyűjteményéből. A kiállítás a játszó gyermekről szól, de – a múzeumi gondolkodásmódtól eltérően – ezúttal nem történeti és nem is társadalmi megközelítésben, hanem szempontok sokaságát vegyítve.
A rendezvény támogatójának, a Nemzeti Kulturális Alapnak újszerű pályázati elbírálási szempontja ezúttal az volt, hogy olyan tárgyakat, tárgyegyütteseket mutassanak be a múzeumok, amelyeket egyáltalán nem, vagy legalábbis a közelmúltban nem láthatott a közönség. Ezt az elvárást mintha csak a Laczkó Dezső Múzeum játékgyűjteményére szabták volna, amelynek alapjait S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató 1979-es népi játékgyűjtése alapozta meg.

Az utoljára négy évtizede bemutatott tárgyegyüttes azóta újabbakkal bővült, elsősorban Kádár-kori játékokkal. A kiállítás kurátorai e gyűjteményből válogattak társasjátékokat, babákat, építőkockákat stb., amelyeket e pillanatban is gyarapodó kortárs anyaggal, illetve Veszprém megyei polgárok tárgyfelajánlásaival és fotóival egészítettek ki.

A kiállítás tehát a magányosan, családban, óvodában vagy csapatban játszó gyermekről szól, s ezen keresztül a játéktevékenység egyetemes vonásairól, amelyek kortól, társadalmi hovatartozástól függetlenül kitermelik a maguk kulturális lenyomatait: a játékszereket. A kiállítás kurátora Mészáros Veronika és Schleicher Vera néprajzos muzeológus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.