Ká Bé Ká mint Ká Gé Bé
Kádár János a Keresztyén Békekonferencia (KBK) vezetőit fogadja 1980. május 12-én. A Béke Világtanács (BVT) kibővített elnökségi ülést tart Budapesten. Ezen vesznek részt a KBK vezetői. Ezen fogadják el az ún. budapesti felhívást: „Súlyos veszély fenyegeti a világ népeit; veszélyben van az enyhülés, fokozódik a fegyverkezés üteme – s ez már-már kaput nyit a háborúnak.(...) Tegyük félre most, ami elválaszt...”
A KBK-t 1958-ban alapították a szovjet blokk protestáns és ortodox egyházai azzal a deklarált céllal, hogy „mozgósítsa a keresztyén békeerőket a szocializmus táborának és a Béke Világtanács célkitűzéseinek támogatására”.
A Keresztyén Békekonferenciával és vezetőivel sok-sok állambiztonsági irat foglalkozik. Ezek számos részletét ismerjük már többek között Majsai Tamásnak a Mozgó Világban és Köbel Szilviának a Beszélőben megjelent írásaiból. A Keresztyén Békekonferencia politikai irányításának legfontosabb és legkényesebb részét az állambiztonsági szervekre bízták. Az egyik állambiztonsági jelentésből tudjuk, hogy például az 1964-es második prágai Keresztyén Békekonferenciára kiküldött negyvenfős magyar protestáns küldöttségben 14 ügynök kapott helyet.
Kádár Jánossal szemben a nagy fehér fejfedő alatt nagy fehér szakállal a KBK „folytatólagos bizottságának” elnöke ül, Filaret kijevi és galíciai metropolita, a KGB Antonov fedőnevű ügynöke. Két éve elnökli ő a „folytatólagos bizottságot”. Akkor halálozott el elődje, Nyikodim metropolita, a KGB Gyémánt (Gyiamant) fedőnevű ügynöke. Filaret ukránnak született, ezért megkülönböztetett buzgalommal vett részt az egységes orosz ortodox egyházba beolvadni nem kívánó ukrajnai görög katolikusok, valamint az illegalitásban működő ukrán autokefál ortodox egyház híveinek gyalázásában és üldözésében. 1990-ben, Pimen patriárka halála után ő tűnt a legesélyesebbnek rá, hogy az orosz ortodox egyház feje legyen, de nem ő lett. Ehelyett az önállósult Ukrajna önállósult Ukrán Ortodox Egyházának lett a feje, s annyira szorgalmazta az ukrán egyház teljes önállóságát, hogy az orosz egyház ki is átkozta. Hálás hazájától nyolcvanadik születésnapjára, 2009-ben megkapta a Szabadság Rendet, amit azok érdemelnek ki, akik a legtöbbet tették az ukrán szuverenitásért.
Filaret és a másik szakállas metropolita, az indiai szir egyházat vezető Paulos Mar Gregorius között helyet foglaló szemüveges úr Tóth Károly, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a KBK elnöke, a magyar titkosrendőrség „Tolnai Lajos”, majd Aldebrői fedőnevű ügynöke. 1956 nyarán szervezték be, ekkor már majd negyedszázada ügynök. Tartótisztjei nem győzik dicsérni szorgalmát és „operatív rátermettségét”. Több ezer oldalnyi jelentés maradt ránk tőle, de ezek egy részét az Információs Hivatal tíz évvel ezelőtt ötven évre titkosította. Tóth püspök páratlan karriert futott be. A nyolcvanas évek végén ő a magyar református egyház első embere, a Református Világszövetség alelnöke, az Elnöki Tanács tagja és számtalan egyéb vezető tisztség betöltője itthon és külföldön. Országgyűlési képviselőként 1990-ben hevesen ellenezte, hogy az egyházügyi törvény olyan „ultraliberális” legyen, mint amilyen lett, és az utóbbi években is erőteljesen szorgalmazta annak szigorú szigorítását.
Most végre éppoly elégedett lehet az egyházügyi szabályozással, mint Kádár idejében volt.
2011. április 7-én adta hírül a Reformatus.hu portál: „Otthonában köszöntötte fel a nyugalmazott püspököt, a Zsinat korábbi lelkészi elnökét Bölcskei Gusztáv. A rövid személyes hangú beszélgetésben az egyházvezetők felidézték a nyugalmazott püspök szolgálatának több emlékezetes pillanatát, eszmét cseréltek az egyházi élet aktuális kérdéseiről is. (...) A nyugalmazott püspök nyolcvanévesen is tevékenyen részt vesz egyháza életében, és az ökumené szolgálatában.”
Jelen van még a KBK főtitkára, Lubomir Mirejovsky a csehszlovák evangélikus egyházból, aki 1950 és 1954 között börtönben tartózkodott, később viszont fölfedezte a pártállammal való szoros együttműködés előnyeit. A rendszerváltás utáni nyilatkozataiban szociáldemokratának vallotta magát, akinek a kommunizmus alatt is mindig baja volt a hitéből, de ezt a kapitalista piacgazdaságot építő új hatalmat sem szereti. A nyugati világot Karl Immer, a nyugatnémet evangélikus egyház rajnai tartományi elnöke képviseli. Ő a Willy Brandt-féle Ostpolitik kezdeményezői és legtekintélyesebb támogatói közé tartozott, aki úgy vélte, mindent meg kell tenni, ami a keletnémet testvéregyház helyzetét és a velük való kapcsolattartást megkönnyíti. Erről a két úrról nem találtam fotót az interneten, nem tudom, hol ülnek ők, de az biztos, hogy nem Kádár mellett.
Kádár balján Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, a magyar egyházak kedélyes börtönigazgatója szerénykedik. Jobbján pedig a „Debreceni” fedőnevű ügynököt látjuk, aki ekkor a magyar református egyház első embere, a kálvinista Róma pápája, Bartha Tibor, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke 1958 óta.
Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján alakult ki a kádári népfrontpolitika, mely az egyházpolitikában is fordulatot hozott. Az egyházakat immár nem kirekeszteni akarták a pártállamból, hanem hasznosítani. A hasznosíthatatlan egyházi elemek ellen megfélemlítő monstre pereket rendeztek, a hasznosíthatókat pedig beépítették a rendszerbe. Ezt a beépülést alapozta meg, erre az egyházpolitikai fordulatra válaszolt az ún. szolgálat-teológia, melynek kidolgozása elsősorban dr. Bartha Tibor nevéhez fűződik.
Két évvel korábban Kádár János meglátogatta a szépen helyreállított debreceni református kollégiumot. A látogatás idejére Bartha püspök bezáratta a teológia hallgatóit a szobájukba, mert nem bízott a lojalitásukban. A debreceni püspök csupán a KBK tiszteletbeli elnökségében kapott helyet, nemzetközi szinten őt már nem lehetett hasznosítani, mert ellehetetlenült a debreceni egyetemi templom botránya miatt. Ezt a templomot a püspök illetéktelenül adta el az államnak, és a pénzzel sem tudott elszámolni. Éliás József, az egyetemi templom kiváló és rebellis lelkésze nem hagyta annyiban az ügyet, föl is függesztették az állásából, eljárást indítottak ellene, amibe belerokkant. Miklós Imre beidézte a rokkantnyugdíjast, és kiemelt nyugdíjat ígért neki, ha nem firtatja a püspök viselt dolgait. De ő firtatta. Amikor a képünk készült, már javában íródott Mocsár Gábor debreceni szociográfiája, melyben megpróbálták a templom ügyét pozitív történetté átfesteni, a „saját egyházával pereskedő” Éliást pedig diszkreditálni. Többek között azt hazudta róla a szerző az Állami Egyházügyi Hivataltól kapott tájékoztatás alapján, hogy zsidó rabbiból varázsolta át magát kálvinista prédikátorrá a zsidóüldözések idején. Tényleg volt neki akkoriban köze a zsidókhoz. Mentette őket.
