Fodor László fotóriporter szemügyre vette az Országos Onkológiai Központban 1980-ban elhelyezett József Attila-emléktáblát, majd az intézmény főigazgatójának titkárságához fordult. Levelében azt kérte, hogy a táblát – nyilvánvaló formai és tartalmi alkalmatlansága miatt –  javítsák ki, emellett javasolta, hogy a már meglévő (rendbe tett) tábla mellé a teljes és hibátlan verset is állítsák ki, melynek anyagi költségét egyébként átvállalná.

Hiába.

Az intézet főigazgató-helyettese, Prof. Dr. Ottó Szabolcs felhívta, és közölte vele: kérését nem teljesítik. Fodor ekképp foglalta össze az indoklást: az elmúlt harminckét évben senki nem vette észre ezeket a hibákat, és most már, ennyi év után az intézet nem kíván azokon változtatni.

Ezután született meg a második, immár nyílt levél, amelyben a fotóriporter egyebek mellett a következőket írja az illetékeseknek: "Önök tisztességben megőszült professzorok, tudományáguk magas szintű művelői. Bizonyára felháborodottan tiltakoznának, ha évekig tartó kutatásaik eredménye hasonló módon kerülne a nyilvánosság elé. Itt ugyanis nemcsak a műalkotás szellemiségének semmibevétele, hanem a magyar nyelv elleni merényletsorozat gyanúja is felmerül. Szerencsésebb országokban egy ilyen emléktábla – hat elemi hibával egy négysoros versszakban – nemhogy 32 évet, de még 32 percet sem élt volna meg, sőt egy igényesebb kőfaragó műhelyéből ki sem kerülhetett volna.

Fodor László felhívta a címzettek figyelmét: "Az a tény, hogy az önmagukkal és hozzátartozóikkal elfoglalt betegek eddig nem jelezték a tábla hibáit, nem menti fel azokat, akik munkájukból fakadóan nap mint nap mellette mennek el. Sőt azzal, hogy Önök továbbra is ragaszkodnak ehhez a táblához, akarva-akaratlanul cinkosságot vállalnak azokkal, akik ezt az elfogadhatatlan „emléket” létrehozták. (...)" 

József Attila-emléktábla