Jövő csütörtökön temetik Psota Irént

Március 10-én 15 órakor kísérik utolsó útjára Psota Irén kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, kiváló és érdemes művészt. A nemzet színészét a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra - közölte a Madách Színház csütörtökön.

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja hosszas betegség után, szívelégtelenség következtében, álmában hunyt el február 25-én. Psota Irén 1929. március 28-án született Budapesten. Gyermekkorától a színészi pályára készült. Csaknem 127 darabban szerepelt, de filmen és a televízióban is gyakran láthatta a közönség. Énekes pályája során 3 lemezt jelentetett meg, életéről szintén 3 könyvet írt, az utolsó, 2008-as mű címe: Csak a halálom előtt olvasható el, de siess! A színésznő utoljára 2009 áprilisában lépett színpadra Psota, Psota, Psota! című önálló estjének előadásán.

„A színpadon és a magánéletben is rendkívüli hatással volt a kollégáira és a közönségre. Egyedi orgánuma és megjelenése különlegessé tette a legkülönlegesebbek között. Szeretett élni és az élet is szerette őt" – jellemezték a Madách Színház közösségi oldalán a művésznőt.

A Madách honlapja egy utolsó gondolatot is idéz Psota Iréntől:

„Gyönyörűséges pokol ez a pálya. És az élet?

És ez így együtt? Hát?!"

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.