Jótékonysági gálát rendeznek Kara Tünde gyógyulásáért

Jótékonysági gálát rendeznek Kara Tünde gyógyulásáért: a Békéscsabai Jókai Színház művésznője tavaly júniusban került kórházba. A gáláról a beol.hu-ban olvashatunk.

Kara Tünde a Bernarda Alba háza című darab tavalyi próbáján váratlanul rosszul lett és megállt a szíve. A mentősök a helyszínen újraélesztették, ezt követően a gyulai kórház intenzív osztályán kezelték.

A február 24-én 19 órától kezdődő gálán fellépnek színésznő barátai és kollégái, többek között Kautzky Armand, Szomor György, Gubik Petra, Cserna Antal, Szalay Kriszta, Gerner Csaba, a Balassi Táncegyüttes, az Üzenet 1.0 és az Oroszlán együttes, Gulyás Levente és zenekara, a Fővárosi Nagycirkusz artistái, valamint a Jókai Színház művészei.

Kara Tünde 1996 óta erősíti a teátrum csapatát. A budapesti születésű színésznőt a Jókai Színház egyik vezető művészeként számtalan szerepben láthatta a békéscsabai közönség. Számos főszerepet és kiemelkedő karakterszerepet tudhat maga mögött. Kara Tünde 2005-ben és 2007-ben A Megye színművésze-díjat, míg 2013-ban Jászai Mari-díjat kapott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.