Jöjjön vissza a döntő előtt!

If I rest, I rust. Ha pihenek, berozsdásodom. Ez a mottója a hatvannyolc éves Plácido Domingónak, aki nemcsak világhírű énekes, karmester és két opera igazgatója, hanem nagy kedvvel egyengeti a fiatal talentumok útját is. Tehetségkutató operaének-versenyét, az Operaliát az idén Magyarországon rendezik meg. Domingóval a budapesti döntő előtti napon beszélgettük.

- Emlékszik az első versenyére?

- Túl fiatalon kezdtem el énekelni, és akkor nem volt erre lehetőség. Később meg már - szerencsére - nem is kellett. Egyébként csodálom azokat, akik vállalnak egy ilyen megmérettetést. Bátorság kell ahhoz, hogy valaki ennyi ember és egy zsűri előtt színpadra lépjen.

- Ön a művészeti vezetője és az elnöke a versenynek, bár nem szavazhat. Mégis, megtippelné, hogy ki lesz a győztes augusztus elsején?

- Inkább azt mondom, a 13 ember között van 4-5, aki közül garantáltan kikerülhet a nyertes.

- Nem kérem, hogy mondjon neveket. Ha beraknánk a tippjét egy borítékba, és csak a döntő után nyitnánk ki, vállalná?

- Tudja mit, jöjjön vissza a döntő előtt, szombat este, és akkor lehet róla szó. De nagyon szoros a verseny, és itt szinte mindenki nyerő. Hiszen minimum nyolc díjat osztunk majd ki, tehát nehéz lenne akár egyet is megtippelni.

- A sajtótájékoztatón direkt kiemelte, hogy az Operalia egy mozgó, utazó verseny. Mi abban a jó, hogy minden évben más városban vernek sátrat?

- Kulturális gazdagságot ad a versenynek, hogy évente máshol rendezzük meg. Tavaly, mikor Pécsen léptem fel, megkérdezték, nem akarjuk-e az Operaliát idén Magyarországra hozni, Pécsre és Budapestre. Én meg boldogan mondtam, hogy igen, mert tényleg csodás mindkét város. Itt van ez a gyönyörű Operaház, amelyik pont 125 éves, mint a New York-i Metropolitan. Az utóbbiban sokszor énekeltem, az előzővel adós vagyok még. Csak az Erkel Színházban játszottam, a nyolcvanas évek végén Aidát, Tokody Ilonával. De visszatérve a kérdésére: azért fontos, hogy minden évben máshol rendezzük meg a versenyt, mert az énekesek legalább kiszabadulnak egy kicsit a saját országukból, városukból. Tapasztalatom szerint: nagyon elülnek otthon, most viszont lehetőséget kapnak, új kultúrákat szívhatnak magukba. És az esemény is jóval nemzetközibbé válik.

- Ötven éve állt először színpadra. Első operaszerepe a Rigoletto volt. Ünnepli a jubileumot? Készül valamire?

- Valami állítólag történik majd, több helyen ünneplik, de én nem készülök semmire, az biztos.

- Azt olvastam, élete egyik legfontosabb lemezének a pár éve megjelent Amore Infinitót tartja, amelyen a dalokat II. János Pál pápa versei inspirálták. Miért pont ez?

- Nagy megtiszteltetés, hogy többször találkozhattam a pápával. Mikor a Vatikánban legutóbb fogadott, meg akarta köszönni az egyik anconai előadást. Ezen ugyanis olyan darabot adtunk elő, amelyet az ő versei nyomán zenésített meg egy olasz zeneszerző, Marco Tutino. Mondtam Őszentségének, hogy nagyon szeretném megismerni, és lemezre venni a többi versét is, hiszen tudtam, hogy fiatalon színész és író volt. Ő ezt engedte, és így az egyik fiammal kezdtünk hozzá a munkához, az ifjabb Plácido ugyanis zeneszerző is.

- Elképesztően elfoglalt, rengeteg munkája van, két operát is vezet, a washingtonit és a Los Angeles-it is, sőt jövőre elvállalta, hogy fővédnöke lesz a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programnak. Ez azt jelenti, hogy jövőre viszontlátjuk Magyarországon?

- Erre nem tudok válaszolni, mert még semmi nem biztos, mint ahogy az sem, hogy hol lesz jövőre az Operalia. Nagyon zsúfolt évem lesz, ez az egy garantált.

 

 

Rost Andrea és Placido Domingo
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.