Aztán mégsem, vagy nem úgy. Annyi biztos, hogy Witt művésznő helyett bárkit betolhattak volna a bál közepébe, legalább van annyi időnk, hogy az egész ötletnek utánagondoljunk. Te jó ég, tényleg ennyi a kreatív gondolkodás a háttérben: visszaviszik az operát az eredeti helyszínre, Svédországba. Miről híres Svédország? Kék–sárga zászló, meg hideg. Esetleg húsgolyó. Az egész hokicsapatot nem lehet leszerződtetni, bár nem volna érdektelen, marad az egy szem Katarina, akik operát néznek, azoknak úgyis nagy élmény lesz. Megjáratható az ötlet, amúgy meg nem oszt, nem szoroz, nincs annyi siklási zene az egész felvonásban, ha pedig valaki panaszkodik, majd azt mondjuk: ez egy opera, nem a Holiday on Ice.

Ha cinikus, hát cinikus, a vége mégis az, hogy telt ház előtt énekelnek az operisták, telt ház előtt mutathatja meg László Boldizsár, hogy ő is tud korcsolyázni. Kétségeim nem voltak efelől, emlékszem, amikor még nem volt operaénekes, a Dr. Bubó című musicalben görkorcsolyázott, rokonszakma. Jövőre talán síugrik. Egyébként igazán tisztesen énekelt, eleinte aggodalmasak voltak a magasságai, aztán valahogy kiegyenlítődött a hangja, és ha a hazaiból kell választani, jobb megoldás nem is jut eszembe. Olyan, aki korcsolyázni is tudna, végképp nem.

Rendezőből talán eszembe jutna jobb, mint Béres Attila, aki igazán semmit nem akart elmondani az Álarcosbálról, bedobálja a lehetséges és ismerős közhelyeket, kerekes széket és kokaint, régebben lovakat vezényeltek a szabad téri előadásokba, ez a megoldás mindenképpen gazdaságosabb és tisztább. A színpadon meg csak az számít, hogy valami mozogjon, székeket raknak sorba, svéd zászlót hoznak be, csoportok formálódnak, vagy kétfelé szaladnak a szerelmesek. Mióta nincs május elsejei felvonulás, ilyesmiben élhetik ki magukat a rendelkező hajlamú emberek, szürkék balra, feketék jobbra.

Lehet, hogy ők tudják jobban. Lehet, hogy ez tényleg nem színház.

Azért vannak szereplők is, az évtizedek óta hangja miatt megkerülhetetlen, de színészileg idomíthatatlan Anatolij Fokanovnak végre van tere, amelyben eltúlzott gesztusai a helyén vannak, Rálik Szilviának pedig az olasz repertoár soha nem volt ajánlott, csak belehalni tud, bár rokonszenvesen teszi. Szemere Zita Oscarként meglehetősen káprázatos, szép a hang, és csicsereg is, ahogy kell. A báli jelentben aztán a nadrágszerepből combcsizma szerep lesz, nőnek öltöztetik az apródot. Még föltűnik a basszus hangú összeesküvő szerepében Dani Dávid, sőt, nagyon föltűnik. Mintha gólyalábakon sétálna a tömegben, az átlagos termetű kollégák a melléig érnek, ráadás, hogy van hanganyag is a termethez, szurkolunk a jövőt illetően. Ez, persze, a szabadtéri operajátszásra is vonatkozik, jó lenne, ha jövőre a Toscát nem Dzsudzsák Balázs alakítaná.