Jéggyár a frizsider-szocializmusban
1981-ben Magyarországon már frizsider-szocializmus volt. Ez a szó azokat az időket idézi, amikor az akkori sajtóban elszánt vitákat folytattak a rendszer különböző beállítottságú hívei (az ellenfeleinek természetesen nem adtak szót.) arról, elviselhető-e a jólét, a fogyasztás eszeveszett növelése. Nem árt-e esetleg a szocialista értékeknek a hűtőszekrény? A tömegeknek az ilyen luxusra való törekvését természetesen elítélték, és a kártékony kispolgáriság megjelenésének tartották.
Hogy kik? Természetesen az államilag garantált jólétben élő hivatásos puritánok. Azt hiszem, ez a szó Veres Péter népi írótól származik, de lehet, hogy tévedek.
Szóval 1981-ben a háztartásokban már hűtőszekrénnyel hűtöttek. Emlékeim szerint a jászberényi Lehel gépei uralták az ország konyháit, de voltak szovjet csúcstermékek is. A kezdeteket a dicső Szaratov jelentette. De ekkor még volt jéggyár. Elárulom, hogy a boltokon, vendéglőkön kívül szállítottak az Országházba is jeget, mert a parlamenti légkondicionálást a múlt század elején úgy oldották meg, hogy a forró nyarak idején jégkamrákon át vezették a levegőt a törvénygyárba. A kilencvenes évek közepén még így volt, de akkor már egy Pest környéki hűtőház mellékterméke volt a jég.
Az én családomban elég későn jelent meg a hűtőszekrény. Volt egy ősrégi jégszekrényünk, abba kellett hozni a fél jégtáblát. Azt hiszem, két forintba került. Szóval, amikor felhangzott az elnyújtott jajszó: Jegeeees!, rohanhattam a vájdlinggal az utcára. A bádogbélésű autóból mérte, hasította, darabolta a jeget a jeges, akiről feltételeztem, hogy télen majd szénlehordó lesz. Ha elmulasztottuk, kénytelen voltam kivillamosozni az Angol utcába jégért, hogy meg ne romoljon a vasárnapi rántott húsnak való, szét ne olvadjon a vaj. Undok egy feladat volt.
A jégszekrényünk egyébként örök darab volt, családunk távoli rokona, bizonyos Krausz Salamon asztalosmester készítette a régi Belvárosban. Ő jégszekrényekre, jégládákra szakosodott, remekeit az ipari vásáron is kiállította. Ifjabb olvasóknak elmondom, hogy a jégszekrénynek kis ajtaja volt, a teteje felemelhető. Ott volt a szétdarabolt jégtábla helye. A jég felolvadt, és a szekrény aljába csordogált, ahol kis csappal lehetett leengedni. Boldog voltam, amikor apám végre hozzájárult, hogy a család megvegyen egy hűtőszekrényt, de a biztonság kedvéért megtartottuk a jégszekrényt is. Néha ugyanis hozzájutottunk szárazjéghez (azaz szilárd szén-dioxidhoz), és azzal hűtöttünk benne: kész csoda, forr, gőzölög, és mégis jéghideg!
Azt hiszem, hogy igazuk volt az ideológusoknak, akik veszélyt láttak a frizsiderben. Először is növelte a tömegek igényességét. Többet akartak vásárolni, és jobban megtervezhették a beszerzéseket. Lám, a rendszer végét már a hatalmas Gorenje-hűtőládák inváziója jelezte. A hűtőszekrény az individualizmust gerjesztette, a családok bezárkózását, elzárkózást a kollektivista eszményektől. Féktelen privát hűtést. Otthon akartak behűtött sört inni a tévé előtt. Mindig!
Az egykori tudósítás szerint 1981 nyarán a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalatnak már csak két gyára volt. A Jász utcában és a Forgács utcában készült a jég, s a fogyasztóknak helybe kellett érte menniük. A gyártás a hagyományos technológiával folyt, a vízzel teli vascellákat sólébe eresztették, ahol az 16-18 óra alatt 25 kilós jégtáblává fagyott. Tartós meleg esetén naponta ötezer táblát készítettek.
